Belföld

Az Orbán kormány “legsötétebb ötlete”

napelem (napelem, napenergia, megújuló, tető, )
napelem (napelem, napenergia, megújuló, tető, )

A Párbeszéd Magyarországért Párt elnökségi tagja az Orbán-kormány egyik legsötétebb ötletének nevezte a napelemekre kivetett termékdíjat.

Az LMP, az Együtt – A Korszakváltók Pártja és a Párbeszéd Magyarországért Párt (PM) is tiltakozik az ellen, hogy az idei évtől környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni a napelemek után.

A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség a honlapján tette közzé, hogy 2015. január 1-ét követően minden napelem után kilónként 114 forint környezetvédelmi termékdíjat kell fizetni, ami – számításaik szerint – mintegy 2000-2500 forintos modulonkénti áremelést jelent. Ez azért is érthetetlen, mert a napelemek fő összetevői mind újrahasznosíthatóak.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írja, elfogadhatatlan számukra, hogy az Orbán-kormány környezetvédelmi adóval akarja drágítani a környezetkímélő napelemeket. Bejelentette, hogy törvénymódosító-javaslatot nyújtanak be a jogszabály megváltoztatásáért, a köztársasági elnököt pedig arra kérik, hogy valóban tegyen a környezetvédelemért, és akadályozza meg a napelemek megadóztatását.

Pápa Levente, az Együtt – A Korszakváltók Pártja gazdaságpolitikusa közleményében arra szólította fel Áder János köztársasági elnököt, hogy az általa idén létrehozott Környezeti Fenntarthatósági Igazgatóság akadályozza meg a napelemek termékdíjjal sújtását. Az ellenzéki párt elnökségi tagja ostobaságnak nevezte az “új sarc kivetését”.

Szabó Rebeka, a PM elnökségi tagja az Orbán-kormány egyik legsötétebb ötletének nevezte a napelemekre kivetett termékdíjat. A PM írásbeli kérdést tesz föl az érintett minisztereknek, hogy megtudja, mi az oka a környezetvédelem megadóztatásának, és mit kívánnak tenni a nyilvánvalóan elhibázott szabályozás korrekciója érdekében – közölte.

Egyúttal felhívta a figyelmet, hogy a napelemek után kétszer annyi környezetvédelmi termékdíjat kell majd fizetni, mint a súlyosan környezetszennyező savas akkumulátorokért.

Az Együtt szerint ennek a szabályozásnak semmi értelme sincs, egy ostobaság, és ezen magyarázni sem igen van mit. A napelemek élettartama igen hosszú, újrahasznosíthatók, ráadásul éppen az a lényegük, hogy az emberek energiaigényét fenntarthatóbbá tegyék.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik