Belföld

Matolcsy költekezése felháborítja az MSZP-t

Romlik a forint, nő a szegénység, mégis zajlik a habzsi-dőzsi és az úri muri – mondta Burány Sándor.

Az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke szerdán sajtótájékoztatón közölte: „kiáltó ellentét” feszül a forint állapota és a Magyar Nemzeti Bank elnökének költekezése felett. A Matolcsy György vezette jegybank most közel ötmillió forintot adott közpénzből a Magyar Krónikának, hatvanmilliót a Hitel című folyóiratot kiadó alapítványnak, harmincmilliót a Kortárs folyóiratot kiadó kft.-nek és Gomba községnek is jutott egymillió. A Vitézi Ének Alapítvány kilecvenmillió forintban részesült az MNB-től.

Burány azt mondta: Orbán Viktor kormányzása alatt egyre nő a szegénység az országban, közben mégis zajlik „a habzsi-dőzsi, az úri muri, a közpénzek nyakló nélküli” elköltése. Emlékeztetett, hogy az MNB korábban is rengeteg pénzt költött: milliárdokért vettek luxusirodaházat, kastélyszállót, villákat és több mint 200 milliárdot olyan alapítványoknak adtak, melyek egyetlen célja Matolcsy közgazdasági nézeteinek népszerűsítése.

Eközben semmi jele annak, hogy a kormány és Matolcsy bármit is akarna tenni a hároméves mélypontra zuhant forint érdekében. A 320 forintos euróárfolyam súlyos károkat okoz a magyar gazdaságnak, de kifejezetten jól jön az MNB-nek, hiszen ebből származik nyeresége, ami közpénz, de a jegybankelnök saját hatáskörében dönt róla. Burány hangsúlyozta: Matolcsy szereptévesztésben van, költekezés helyett a forintot kellene védenie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik