Belföld

Listával mesterkedik Orbán ellen Soros György

Legalábbis erről értekezett a volt hírszerző az állami tévében.

A szervezett bűnözés és korrupció feltárásával foglalkozó szarajevói OCCRP minden évben kiválasztja a világ legkorruptabb vezetőit és szervezeteit – írtuk korábban. Idén az orosz elnök, Vlagyimir Putyin nyert, mögötte második helyen Orbán Viktor és Milo Djukanovic montenegrói kormányfő áll.

Az állami tévé Földi László volt hírszerzőt hívta meg reggeli adásába, aki szerint az OCCRP „fedőszervezet a szónak abban az értelmében, hogy miként lehet manipulálni a világot”. Az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója – akit a Nyírfa-ügy miatt menesztettek – szerint a szervezet elemzéseinek nincs jelentősége, csak hangulatkeltésre jók, a listára pedig azért kerülhetett fel Orbán, mert megbeszéléseket folytat Putyinnal.

A volt hírszerző szerint ezek az intézmények mind amerikaiak, „és ha a finanszírozó Soros Györgyöt nézzük, akkor látni kell, hogy ő egyike a világ egyik legkétesebb figurájának, aki az angol fontot is egyszer majdnem bedöntötte”, így aligha lehet bármilyen erkölcsi alapja neki vagy az általa finanszírozott intézményeknek arra, hogy bárkit minősítsenek – mondta.

Földi kifejtette: ezeknek a rendszereknek végcélja, „hogy a magyar kormányt le kell váltani, ki kell cserélni, Orbán Viktort meneszteni kell. Nem így van leírva, de a lényeg ez” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik