Belföld

A magyarok Amerikát választanák Oroszország helyett

amerika-kapitany(430x286).jpg (amerika kapitány, )
amerika-kapitany(430x286).jpg (amerika kapitány, )

A Medián elemzése szerint a magyarok többsége az Egyesült Államokra tekint pozitívabban Oroszországgal szemben. Akik figyelik a politikai eseményeket, a kialakult feszült helyzet mögött Magyarország felelősségét látják.

A 444.hu megbízásából készített felmérést a Medián. A közvéleménykutató 2011-ben és egy hónappal ezelőtt is megszondázta a magyarokat: egy olyan százas listán kellett elhelyezni az egyes országokat, ahol a 0 a nagyon kedvezőtlen, a 100 pedig a nagyon kedvező véleményt jelentette. 2011-ben a lakosság 64 pontra értékelte az Egyesült Államokat, ez a szám 2014-ben 65 lett. Idén Oroszország 40 pontot ért el.

A felmérés 2014. november 28. és december 2. között készült, vagyis amikor a kitiltási botrány miatt elég rossz volt az amerikai és a magyar kormány viszonya – írják, ez pedig az eredményeken is tükröződik: a megkérdezettek 63 százaléka látta úgy, hogy az utóbbi időben romlott a kapcsolat az Egyesült Államok és Magyarország között. Ennek a 63 százaléknak pedig több mint a fele, 57 százalékuk az „elhidegülésért” a magyar felet hibáztatja.

Megvizsgálták azt is, hogy akik a viszony romlása mellett tették le a voksukat, pártpreferencia szerint hogyan látják a felelősség kérdését. A fideszesek 37 százaléka Amerikát hibáztatja, 22 százalékuk Orbánékat, 40 százalékuk szerint mindkét fél keze benne van a kialakult helyzetben.

Oroszország még nem szívcsücsök

A lakosság mindössze 36 százaléka érzékelte azonban a magyar-orosz kapcsolat javulását, közel felük, 49 százalék nem lát változást a kérdésben. A Medián azt is tudni akarta: az emberek szerint kivel kellene szorosabb kapcsolatot ápolni: Amerikával vagy Oroszországgal? 53 százalék tartana az Egyesült Államokkal, és mindössze 25 százalék döntene Oroszország mellett.

A kutatásból az is kiderül: a fideszesek a leginkább oroszpártiak: nagyjából ugyanannyian tartanának az oroszokkal mint az amerikaiakkal, ha muszáj lenne dönteni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik