Belföld

Perre megy a Dohány utcai zsinagóga elküldött főrabbija

Beperli a neki felmondó Schwezoff Dávidot, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) ügyvezető igazgatóját Frölich Róbert, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija.

Fröhlich Róbert és felesége, Fröhlich Katalin MTI-hez eljuttatott közös nyilatkozatukban állítják: Schwezoff Dávid, mint a BZSH adminisztrációjáért felelős világi vezetője jogtalanul szüntette meg jogviszonyukat. Hozzátették: a döntéssel “szemben is keresettel fognak élni az illetékes bíróságon”.

A felmondás hátterében szerintük az a visszahívási kezdeményezés áll, amelyet a BZSH ügyvezető igazgatójával szemben nyújtottak be a BZSH közgyűlésének küldöttei tavaly év végén, és amelyet Frölich Róbert is aláírt. A Mazsihisz honlapján olvasható, 25 képviselő által aláírt, 2014. december 16-án benyújtott indítvány, amelyben a BZSH képviselői rendkívüli közgyűlés tizenöt napon belüli összehívását és Schwezoff Dávid azonnali visszahívását kezdeményezik.

Frölich Róbert és felesége közleménye szerint a Dohány utcai zsinagóga “templomjáró közössége” hétfőn 63 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett Frölich Róbertet megerősítette a Dohány utcai zsinagóga élén.

Ahogyan mi is hírt adtunk róla: Schmezoff Dávid hétfőn közölte, hogy felmondott Frölich Róbertnek, a Dohány utcai zsinagóga főrabbijának és feleségének, Frölich Katalinnak. Indoklása szerint a Dohány utcai zsinagóga beléptetési rendszerével kapcsolatos tisztességtelen pályáztatásban többen is érintettek lehetnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik