Belföld

A minisztérium újrafogalmazza a földműves fogalmát

termofold(210x140).jpg (föld, termőföld, )
termofold(210x140).jpg (föld, termőföld, )

A Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint beváltotta a hozzá fűzött reményeket a tavaly május elsejétől hatályos földforgalmi törvény, de kisebb finomhangolást végrehajtanak – írja a Magyar Nemzet.

Nagy István elmondta, hogy egyebek mellett bővítésre szorul a földműves fogalma, valamint pontosítani kell az elővásárlási és a haszonbérleti jogosultak körét. Az államtitkár a lapnak adott interjújában kiemelt feladatnak nevezte az osztatlan közös tulajdonban álló földek rendezetlen ügyének megoldását is – derül ki a Magyar Nemzetből.

Az államtitkár szerint mindössze hét település élt a termőföldre kivetett adó lehetőségével. Ráadásul a gazdasági tárca szakembereivel egyeztetve kiderült, hogy azoktól az őstermelőktől sem szedhet ilyen címen adót egy önkormányzat, akiknek valóban a föld az egyetlen megélhetési forrása. A kettős adóztatást tiltják a jogszabályok, azok az őstermelők pedig, akik évi 600 ezer forint feletti bevétellel rendelkeznek, már adóznak a központi költségvetésbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik