Belföld

A SZEF azonnali béremelést követel

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) szerint a minimálbér emelése nem jelent bérfelzárkóztatást- derül ki a mintegy 690 ezer közszolgálati munkavállalót képviselő érdekvédelmi szervezet keddi közleményéből.

A SZEF megdöbbenéssel és csalódottsággal értesült a minimálbér 3,4 százalékos emelését jelentő megállapodásról, és arról, hogy ezt aláírták a versenyszféra szakszervezeteinek vezetői – áll a közleményben.

A szervezet álláspontja szerint az emelés mértéke nem jelent bérfelzárkóztatást, a megállapodás a közszolgáltatásokat végző munkavállalók cserbenhagyását, a munkavállalói szolidaritás megroppantását jelenti.

A SZEF emlékeztetett: december 11-én a versenyszféra munkavállalóit képviselő szakszervezeti vezetők még arról beszéltek, hogy a szakszervezetek csak csomagban, a béremelés kívánt mértéke mellé vett kérdésekkel együtt egyezhetnek meg a munkáltatókkal és a kormánnyal.

Akkor még feltételnek látszott, hogy a közszféra képviselőit bevonják a minimálbérről folytatott egyeztetésbe.  A csomag része volt – a megegyezés feltételeként – a sztrájkszabályozás, a Munka Törvénykönyve, a cafetéria és a korengedményes nyugdíj szabályozásának felülvizsgálata – írták.

A SZEF sajnálattal látja, hogy akadtak olyan szakszervezeti vezetők, akik elfogadták, hogy a követeléscsomag részeit majd a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF) tárgyalják, és megelégedtek a bérfelzárkóztatást nem tartalmazó emeléssel és bérajánlással.

A pedagógusok rosszul jártak

Az érdekvédelmi szervezet a közleményben azt írta: a kormány a pedagógusok bérképzését – egyezetés nélkül – leválasztotta a minimálbérről, ezzel átlagosan évente 60-120 ezer forint növekménytől fosztotta meg őket, erről bővebben itt írtunk.

A szervezet tájékoztatása szerint az életpálya-modellek kapcsán csak a fegyveres szolgálatok remélhetnek 2015 közepétől – bizonytalan mértékű – béremelést.

A SZEF állítja: a kormánytisztviselők helyzetét csak 2016 közepétől kívánja rendezni a kormány, miközben közel félmillió közszolgálati munkavállaló hetedik éve nem kapott fizetésemelést, és keresetük reálértékének harmadát elvesztette. A fórum azonnali 5 százalékos, de minimum 10 ezer forintos fizetésemelést követel január elsejétől mindenki számára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik