Belföld

Pintér azonnali meghallgatását akarja a DK

A belügyminiszter azt mondta, külföldi csoportok próbálták lejáratni. A Demokratikus Koalíció szerint Pintérnek bizottság előtt kell tisztáznia állítását.

“Ha Pintér Sándor személye külföldi támadás alatt áll, akkor a Magyar Köztársaság belügyminisztere áll támadás alatt. Ha pedig a helyzet valóban ilyen súlyos, akkor a belügyminiszternek erről nem egy sajtóinterjúban kellene beszámolnia, hanem az illetékes bizottságok előtt, számot adva az őt és a Belügyminisztériumot ért támadások veszélyeiről, forrásairól és törekvéseiről” – írta Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményben.

Közölték: a DK az ügyben kezdeményezi az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint a honvédelmi és rendészeti bizottságának együttes összehívását, és Pintér Sándor belügyminiszter meghallgatását.

Az ellenzéki párt szerint a belügyminiszter nem teheti meg, hogy a parlament illetékes bizottságai előtt is titkolja a komoly nemzetbiztonsági kockázatot rejtő támadásokat.

A Magyar Nemzet szombati számában az írta, hogy egy külföldi szervezet a közelmúltban karaktergyilkossággal próbálta meg lejáratni Pintér Sándort. A belügyminiszter a lapnak azt mondta, hogy az egyébként nem először előforduló kísérlettel az illetők azóta felhagyni kényszerültek.

Pintér Sándor úgy fogalmazott: “külföldi szervezetek már többször próbáltak a lejáratásomra olyan, a személyemhez kötődő eseményeket kreálni, amelyek soha nem történtek meg”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik