Belföld

Rogán a Portik-szál miatt ismét perli a DK-t

Rogán Antal azért tesz jogi lépéseket tesz a párt ellen, mert Varju László DK-s elnökségi tag mai közleményben arról írt, hogy az V. kerületi önkormányzat áron alul értékesített egy ingatlant egy Portik Tamáshoz köthető Rogán polgármestersége idején.

Ahogyan korábban megírtuk: a Demokratikus Koalíció (DK) hűtlen kezelés gyanúja miatt ismertlen tettes ellen feljelentést tett egy homályos belvárosi ingatlan adás-vétel miatt. A párt a lépés kapcsán kiadott közleményében hangsúlyozta: a gyanús ügy idején Rogán Antal volt a kerület polgármestere.

A Fidesz frakcióvezetője válaszul szintén közleményben emlékeztet arra, hogy a DK-val szemben rágalmazás és becsületsértés miatt korábban már jogi eljárást indított. Rogán szerint a hét elején egyértelműen kiderült, hogy minden olyan állítás, amelyben korábban rágalmazták és a nevét megpróbálták összemosni Portik Tamással és az alvilággal, nyilvánvalóan hazugság. Állítja: az önkormányzat mindenben a jogszabályoknak megfelelően járt el, és soha nem ápolt kapcsolatot Portik Tamással vagy rokonaival.

A frakcióvezető nem csak a Demokratikus Koalíció, de mindenki ellen pert indított, aki az elmúlt hetekben ezzel rágalmazta. Arra is kitér, hogy amennyiben a bíróság jó hírnév megsértéséért kártérítést ítél meg a számára, akkor az összeget jótékony célra, a Dévény Anna Alapítvány számára ajánlja fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik