Belföld

„Összébb húzza magát” a kiszavazó fideszes

Bencsik Jánost 300 ezer forintra büntették, mert nem úgy szavazott, ahogy a párt elvárta.

A sajtóból értesült a kormánypárti honatya, hogy hétfői és keddi „kiszavazásáért” háromszor százezer forintra bünteti a frakció. A képviselő hétfőn a központi dohányellátóról, valamint a segélyezési rendszer átalakításáról szóló kétharmados törvény szavazásán nemet nyomott, kedden pedig a vasárnapi zárva tartásról szóló egyszerű többséget igénylő szavazásán tartózkodott.

Bencsik a Facebookon indokolta döntéseit. Mint írta, a trafiktörvényt azért nem szavazta meg, mert az nem garantálta, hogy a dohánykereskedés valóban állami monopólium legyen és bevételei a közjót szolgálják, a szociális rendszerrel kapcsolatban pedig attól tart, hogy az eltérő anyagi helyzetben lévő települések eltérő szintű ellátórendszert fognak fenntartani.

Csütörtökön írta meg Facebook-oldalán, hogy a sajtóból értesült a büntetésről, arról hivatalos indoklást még nem kapott. „Gondolom, ez is az új kultúra része” – kommentálta. „Összébb húzzuk magunkat a téli szünetre” – írta, hozzátéve, hogy „gyermekeink most tanulják, hogy vannak olyan (magukat kereszténydemokratának tartó) kultúrák, ahol a lelkiismeret pénzben is mérhető”. Bencsik ezzel együtt is a „polgári politikai közösség” tagjának tartja magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik