Belföld

Feljelentik a Fideszt, piros lapot adtak Szijjártónak

A DK képviselői az EU csalás elleni hivatalát és az Európai Bizottságot kérik, hogy vizsgálják ki a „fideszes” korrupciót.

Szerdán Hadházy Ákos szekszárdi politikus, a trafikbotrány kirobbantója, aki korábban a Fideszben, most az LMP-ben politizál, az Indexnek elmondta, hogy a város jelenlegi polgármestere, Ács Rezső korábban megosztotta vele: nem a helyi önkormányzatok találják ki, hogy indulnak-e valamelyik uniós pályázaton, hanem van egy bennfentes céghálózat, amely „házal” az ajánlatokkal.

„Az EU-s pályázatok ma úgy működnek Magyarországon, hogy lejön a cég, és azt mondja, hogy én kompletten beadom és megnyerem neked a pályázatot, de cserébe én csinálok majd mindent. Ha így nem kell, akkor megyek egy várossal odébb, mert van egy kvótám, amit eloszthatok” – magyarázta. Elmondta: saját maga is átfésült 100 milliárd forintnyi uniós szerződést és az összegyűjtött adatok megerősítették a gyanút.

Európai segítséget kér a DK

Szerdán a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselői közölték: a Hadházy által elmondottak miatt az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) igazgatójához, valamint az Európai Bizottság uniós költségvetés végrehajtásáért felelős alelnökéhez fordultak.

A párt közleménye szerint bebizonyosodott, hogy a kormánypárt korrupciógyanús ügyletekkel helyzetbe hoz Fideszhez közeli üzletembereket, és mivel Magyarországon már nem maradt ellopható közpénz, most uniós források esnek a Fidesz-közeli cégek áldozatául.

Kiemelték, hogy az EU nélkül semmi nem épülne Magyarországon, a közberuházások 95 százalékát uniós pénzből finanszírozzák, a támogatások ellopása miatt azonban nem épül új óvoda, iskolai tanterem vagy autópálya.

Szijjártó mondjon le

A külügyminisztert is megtalálta a DK: jelképesen piros lapot adott Szijjártó Péternek és lemondásra szólította fel őt a Demokratikus Koalíció szóvivője, aki szerint 2014 a magyar diplomácia szégyenéve volt.

Gréczy Zsolt szerint mélyponton vannak az ország nemzetközi kapcsolatai, a keleti nyitás pedig reménytelen és hamvába holt vállalkozás. A szóvivő szerint Szijjártó miniszterként mindössze annyit ért el, hogy sikerült a dunakeszi futsalcsapatát átigazolni a Külügyminisztériumba, miközben évtizedes tapasztalattal rendelkező karrierdiplomatákat bocsátott el. Orbán Viktor szóvivőjeként lehet sületlenségeket mondani, de a magyar diplomácia vezetőjeként ez az országnak sok pénzébe és számos kapcsolatába kerül, emiatt Szijjártónak nem szabad a helyén maradni – fejtette ki.

 Fotó: Demokratikus Koalíció

A DK helyesli, hogy Amerika lépéseket tesz a magyarországi korrupció felszámolásának érdekében – tette hozzá, egyben jelezte, hogy egyetértenek azzal, ha az Egyesült Államok szövetségesként vigyáz arra, hogy Magyarország ne térjen le a demokratikus útról és ne lopják el kormányzati politikusok az emberek pénzét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik