Belföld

Drága lesz a vasárnapi vásárlás

A kisboltok átlagosan negyedével drágábbak a multiknál. Louis Vuitton-táskát viszont zavartalanul vehetünk, a kormánynak pedig kivételezésre is lehetősége van.

A hétvégi vásárlást vagy péntekre, szombatra időzítjük és végigálljuk a hosszú sorokat, vagy mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni, ha a kisboltokat választjuk vasárnap – derül ki a Blikk összeállításából. Ha valamire hirtelen szükségünk van, negyedével többet fizethetünk érte, mint a márciustól vasárnaponként zárva tartó szupermarketben.

A lap utánanézett, mennyibe kerül, ha ugyanazt a tíz alapvető árut – tejet, kenyeret, mosószert, wc-papírt, cukrot, étolajat, tojást, lisztet, sört és kávét – kisboltban vesszük, vagy egy nagy áruházlánc boltjában. Az árkülönbség 1200 forint volt – az üzletláncnál 3600, a kisboltban 4800 forintba került a kosár tartalma.

A luxusmárkák budapesti boltjai például nyitva lehetnek vasárnap – több százezres Hugo Boss-öltönyt vagy félmilliós Louis Vuitton-táskát továbbra is vehetünk.

Vámos György, a kereskedelmi szövetség főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy a törvényben szerepel egy olyan kitétel, ami szerint kormányrendelettel a törvényben szereplőtől eltérő szabály is megállapítható egyes településeken, településrészeken. A főtitkár szerint fennáll a veszély, hogy ezáltal egyes üzleteket kivételezett helyzetbe hozhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik