Belföld

Megszavazták a vasárnapi zárva tartást

plenáris ülés (plenáris ülés, szavazás, KDNP, Aradszki András, Harrach Péter)
plenáris ülés (plenáris ülés, szavazás, KDNP, Aradszki András, Harrach Péter)

Eldőlt: március 15-től a hét utolsó napján zárva lesz a legtöbb üzlet.Az ellenzéki PM szerint a jogszabállyal „a Fidesz oldalkocsija, a KDNP” a saját létezését akarta bizonyítani.

A parlament kedden megszavazta a vasárnapi pihenőnap bevezetését. A KDNP „szabad vasárnap” néven futó javaslatát 119 igen, 40 nem szavazattal, 25 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Kivételként rögzítették, hogy az adventi időszakban és az év egy szabadon választható vasárnapján nyitva lehetnek az üzletek. A 200 négyzetméternél kisebb boltok is nyitva lehetnek, de csak a tulajdonos vagy családtagja dolgozhat benne.

Szocialisták: az emberek nem állnak készen erre

Az MSZP közölte, hogy januárban törvénymódosítást nyújt be a Munka törvénykönyvéhez, hogy kompenzálja azt a kárt, amit a kormánypártok a munkavállalóknak a vasárnapi zárva tartásról szóló törvénnyel okoznak.

Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes elmondta: megemeltetnék a szombati béreket, valamint azokat a többlettámogatásokat, melyeket a munkavállalók kaphatnak. A politikus közölte, hogy pártja természetesnek tartja, hogy minél több pihenőnapja legyen az embereknek, de ma sem szociálisan, sem társadalmilag nem áll készen erre a magyar munkavállalók legnagyobb része. Értékelése szerint a kormánypárti többség néhány nappal karácsony előtt úgy döntött, hogy 15-20 ezer embernek szűnjön meg a munkahelye.

PM: a Fidesz oldalkocsija saját létezését akarta bizonyítani

A Párbeszéd Magyarországért véleménye szerint a jogszabállyal „a Fidesz oldalkocsija, a KDNP” a saját létezését akarta bizonyítani – mondta a párt társelnöke, Szabó Tímea. Mach Péter, a PM elnökségi tagja szerint nem szabad egyoldalúan rákényszeríteni az emberekre a vasárnapi zárva tartást, csak a munkavállalókkal és munkaadókkal történő egyeztetés után lehetne előrébb lépni. Hangsúlyozta, hogy a javaslatnak jelentős gazdasági kockázatai vannak, fennáll annak veszélye, hogy nagy arányban bocsátanak el dolgozókat. 

Fotó: MTI/Balázs Attila

Felmentést adhat egyeseknek a kormány

A kizárólag pékárut és tejterméket értékesítő üzletek vasárnap és ünnepnapokon 5 és 12 óra közt lehetnek nyitva, az újságosok és virágüzletek 6-tól 12-ig, a sportlétesítményekben lévő boltok pedig sportrendezvények ideje alatt. A törvény hatálya nem terjed ki a gyógyszertárak, a benzinkutak, a reptéri boltok, a vasúti és autóbusz-pályaudvarokon lévő üzletek nyitvatartására, a büntetés-végrehajtási intézetekben, egészségügyi intézményekben és katonai objektumokban zajló kereskedelmi tevékenységre, valamint a piacokra, vásárokra sem.

A tilalom nem vonatkozik a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltatási tevékenységre, a szálláshelyen végzett kereskedelemre, a vendéglátásra, a világörökségi területen lévő üzletekre, valamint a kulturális tevékenységet és fürdőszolgáltatást kiszolgáló kereskedelemre sem.

Lehetőség van arra is, hogy kormányrendeletben az adott település vagy településrész sajátosságaira való tekintettel eltérő szabályokat is megállapítsanak.

Az előírások betartását a fogyasztóvédelem ellenőrzi, jogsértés esetén első alkalommal 5-15, második alkalommal 30, a harmadiknál 90 napra záratják be a vétkes boltot, mely ha továbbra is megszegi a szabályt, a következő alkalmakkor egy évre záratják be. 

Dupla bér a vasárnap dolgozóknak

A Fidesz és a KDNP egy-egy képviselője kedden törvényjavaslatot nyújtott be. Eszerint azoknak a kiskereskedelmi dolgozóknak, akik vasárnap dolgoznak, százszázalékos bérpótlékot kell kapniuk. Kivételt jelentenek a vendéglátást, a szabadidő eltöltésével közvetlenül összefüggő szolgáltatási tevékenységet, valamint a kereskedelmi ügynöki tevékenységet folytató munkáltatónál foglalkoztatottak.

A törvény azt is rögzítené, hogy a munkavállaló egy hónapban legfeljebb két alkalommal kötelezhető vasárnapi munkavégzésre. Ez a javaslat április 1-jén lépne hatályba.

“Tudja, mi a KDNP?” – “Bocs, nem idevalósi vagyok”

Bő egy hónappal ezelőtt – amikor ez az egész vasárnapi zárva tartásról szóló vita elkezdődött – megkérdeztük az utca emberét, egyrészt mit szól ahhoz, hogy nemsokára nem lehet majd a hét utolsó napján vásárolni, másrészt mi a véleménye az ötletgazda kisebbik kormánypártról, jelesül a KDNP-ről:

Olvasói sztorik