Lázár a norvég után a svájci alapra is rászáll

A támogatott szervezetek a vizsgálat ideje alatt nem jutnak hozzá a pénzükhöz.

A Napi Gazdaság értesülése szerint a svájci alap körül történt esetleges visszaélésekről vizsgálódik a Miniszterelnökség. A szabálytalansági eljárást azzal indokolják, hogy a források elszámolásánál kettős finanszírozás állhat fenn, de a támogatott alapítványok ezt nem ismerik el. Az érintett szervezetek együttműködnek az illetékesekkel, szerintük a szabálytalanságok mögött nincs valódi cselekmény, legfeljebb adminisztratív hibák történhettek.

A pályázati pénzek kezelői a Norvég Civil Alappal kapcsolatban hasonló szerepet betöltő Ökotárs Alapítvány, Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány, Autonómia Alapítvány és a Kárpátok Alapítvány. A miniszterelnökségi gyanú szerint a mintegy 1,3 milliárd forintot kezelő konzorcium a pályázati költségek számláit mind a Svájci-Magyar Civil és Ösztöndíj Alapprogram, mind pedig a Norvég Civil Támogatási Alap felé benyújtotta.

A Miniszterelnökség vizsgálata legfeljebb 45 napig tarthat, addig viszont nem juthatnak pénzükhöz a nyertes szervezetek. Közel harminc projekt már augusztus 11-e óta vár a soron következő részforrásokra, ezek elmaradásával több tucat már megkezdett programot fel kellett függeszteni.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73915164, Az orsz·g tort·i 2019-ben., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.