Belföld

A fél ország ködben úszik

Köd (köd)
Köd (köd)

Kilenc megyére elsőfokú ködfigyelmeztetést adtak ki keddre. A héten nem lesz igazán hideg , még 14 fokig is felemelkedhet a hőmérséklet.

Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Vas és Veszprém megyére elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológia Szolgálat a sűrű, tartós köd miatt.

Kedden folytatódik a nagyrészt erősen felhős idő, legfeljebb kisebb körzetekben és rövid ideig lehet derültebb az ég. Leginkább a Nagykanizsa-Dunaújváros-Nyíregyháza vonaltól északra képződik többfelé (az Alpokalján és a Kisalföld nyugati felében szinte összefüggő) sűrű köd, és főleg errefelé fordulhat elő néhol szitálás, a Nyugat-Dunántúlon esetleg ónos ködszitálás. Ettől a vonaltól délre inkább a párásság lesz jellemző, köd csak foltokban jelenik meg. A hőmérséklet késő este -1, +9 fok között alakul.

Szerdán eleinte borult lesz az ég, majd napközben átmenetileg felszakadozik, csökken a felhőzet. Hajnalban és reggel még sokfelé valószínű eső, napközben azonban északnyugat-nyugat felől megszűnik a csapadék. Az északnyugati szél megélénkül, a Dunántúlon helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.

Csütörtökön többnyire borult lesz az ég, némi napsütés délnyugaton és északkeleten lehet. Napközben még csak kisebb eső, szitálás lehet, estétől azonban észak felől több helyen is előfordulhat csapadék. A délnyugati szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.

Pénteken eleinte (a nyugati tájakat leszámítva) borongós, párás, ködös időre van kilátás, majd nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet. Elsősorban keleten lehet napközben kisebb eső, szitálás. A délnyugati szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet általáabn 8 és 14, északkeleten 4 és 7 fok között alakul.

Szombaton felhős idő valószínű, párás lesz a levegő. Napközben helyenként, éjszaka többfelé valószínű eső. A délnyugati szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul.

Vasárnap eleinte borult, majd változóan felhős idő várható. Kezdetben sokfelé, majd egyre kevesebb helyen várható eső, zápor. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, helyenként viharossá is fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 8 fok között alakul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik