Belföld

Szerdán jöhet végleges döntés a fizetős M0-sról

A kormányszóvivő szerint azt az ellenzék próbálja bizonygatni, hogy 3,5 millióan élnek szegénységben Magyarországon. Habonnyal is minden rendben - mondta Kovács Zoltán.

A kormánynak nincs tudomása olyan szabályszegésről, ami megkérdőjelezné Habony Árpád tevékenységét – közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő vasárnap este az ATV műsorában. Szerinte a tanácsadó, akinek nincs látható jövedelme, mégis láthatóan nagy lábon él, átesett a szükséges vizsgálatokon és biztosan nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot.

A bevezető utak fizetőssé tételéről Kovács azt mondta, hogy a megyei matricák rendszere kimondottan jó lehetőség azoknak, akik az ország egy-egy régiójában közlekednek, egy-két matrica árával az éves matrica árának feléért tudnak közlekedni. Szerinte összeesküvés-elmélet az a feltételezés, hogy a tarifarendszernek célzott hatása lenne a nagykereskedelmi láncokra, melyek üzletei közül több a bevezető utak mellett helyezkedik el. A kormány szerdán hoz végleges döntést – mondta.

A drogteszttel kapcsolatban közölte, hogy a szintetikus drogok megjelenése a magyar piacon rendkívül nagy probléma, a Belügyminisztérium olyan jogszabályt készít elő, mely már az előállítás folyamatát próbálja megragadni. A kormánynak egy nagyon határozott álláspontja van: a drogmaffia és a drogkereskedelem felszámolása – tette hozzá.

Azt is elmondta, hogy „az ellenzék próbálja bebizonyítani”, hogy Magyarországon 3,5 millió ember él kezelhetetlen szegénységben, de szerinte ez nem igaz. A rezsicsökkentés és a devizahiteles intézkedések a legveszélyeztetettebb, 2 milliós elszegényedett társadalmi réteget próbálja mentesíteni a nyomások alól, 2013-as adatok pedig azt mutatják, hogy 240-250 ezerre sikerült csökkenteni a súlyosan szegény emberek számát. 150 ezer új piaci munkahely létesült az országban, a munkanélküliek száma 11,5-ről 7,1 százalékra csökkent. Azt mondta, a közmunka nem jelent megoldást, de perspektivikusabb, mint a segélyek. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik