Belföld

“Mocskos Fidesz” – tüntetés a Kossuth téren

A jövő évi költségvetés visszafordíthatatlan károkat okoz az országnak – körülbelül 2000 ember tüntetett a Kossuth téren.

El a kezekkel – Dühös magyarok” címmel szervezték a demonstrációt vasárnap délutánra a budapesti Kossuth térre. A résztvevők 15:00 és 15:30 között gyülekeztek az Akadémia Széchenyi téri épülete előtt, majd egy „hangos átvonulás” után a Kossuth téren 16 órától beszédek hangoztak el. A Hír24 helyszíni tudósítója szerint az Akadémia előtt mintegy ezer ember gyűlt össze, az országház előtt néhány százan várták őket.

Banánköztársaság

A téren tehát maximum kétezer hallgatta a beszédeket. “Orbán Maffia vége! Ne csalj, ne lopj, ne hazudj, a kormány nem tűri a konkurenciát!” – hirdették a transzparensek. Az emberek skandálták: “Orbán takarodj!”, “Mocskos Fidesz!”, “Viktátor!”, “Európa!”.

Vajda Zoltán főszervező arról beszélt, hogy a költségvetés az “igazság pillanata”, a költségvetéssel dől el, mit is akar Orbán Viktor miniszterelnök. A mostani “négymillió szegény” mellé jön még majd egymillió, a költségvetés elfogadásával egyebek mellett megszűnik a rendszeres szociális segély és az élelmiszerek is drágulni fognak. Ez nem Magyarország, hanem egy banánköztársaság költségvetése – mondta.

Nagy Emília középiskolai tanár, az Oktatói Hálózat aktivistája azt mondta: nem hagyják, hogy a költségvetéssel veszélybe sodorják a magyar társadalom jövőjét. Mint mondta, tömegeket akarnak kiszorítani a minőségi oktatásból. Szerinte kiváltság lesz gimnáziumba járni és csak a szerencsések juthatnak majd a diákok a felsőoktatásba.

Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke szerint a rossz kormányzás teszi “elviselhetetlenné” az életet az országban. Sok dolgozó ma életveszélyben van, mivel a kormány elvette a korkedvezményes nyugdíjat. “A legnagyobb merényletek egyetlen törvényben, a 2015. évi költségvetésben sűrűsödnek”. Az összes ipari dolgozó, szociális munkás, bölcsődei dolgozó, pedagógus és közalkalmazott “nem ér nekik” egyetlen focistadionnyi pénzt – fogalmazott Székely Tamás.

Gulyás Balázs, a Százezren az internetadó ellen elnevezésű szerveződés vezetője arról beszélt, hogy Orbán Viktor becsapta az embereket, hiszen azt ígérte, hogy nem lesznek megszorítások, ehhez képest “burjánzanak” az újabb és újabb adók. “A világ egyetlen országa vagyunk, ahol még a szappanra is különadót vetettek ki” – tette hozzá. Nemcsak a költségvetéssel csapták be az embereket, hanem például a devizahitelek forintosításával is. Azt is hangoztatta, hogy az amerikai kitiltási botrány arra hívja fel a figyelmet, hogy “velejéig korrupt a rendszer”.

Nem hagyják annyiban

A tüntetők célja, hogy „megakadályozzuk a költségvetés ilyen formában való elfogadását, ezért a tüntetésünket a törvény megszavazása elé időzítjük. Meg kell mutatni az Orbán-rendszernek, hogy ha ezt a költségvetést elfogadja, visszafordíthatatlan károkat okoz az országnak” Mire gondolnak pontosan? „A szociális ellátások szűkítésével, eltörlésével tízezrek életét lehetetlenítik el. A magánnyugdíj-pénztári szabályok átalakításával a magántulajdonunk kerül veszélybe. Elfogadhatatlan árfolyamon forintosítják a devizahiteleket. Elveszik a pénzt az oktatástól. A különadókkal a haveri cégeket hozzák helyzetbe, újabb lehetőséget teremtenek a korrupcióra. Az autópályák ingyenes szakaszainak útdíjazásával több millió autóst sarcolnak meg” – írják.

„Amennyiben az állam nem hátrál meg, és elfogadja ezt a gyalázatot, amit költségvetésnek nevez, tudni fogjuk, hogy milyen lépéseket kell majd tennünk” – írják a tucatnyi civil- és érdekvédelmi szervezet támogatását élvező demonstrálók. Az eseményen felszólal Gulyás Balázs Százezren az internetadó ellen Facebook-csoport, Vajda Zoltán (60ezren a MAGÁN nyugdíjukért), Nagy Emília (HAT, OHA, Hívatlanul), Székely Tamás szakszervezeti vezető és Kárpáti Tibor.

Olvasói sztorik