Belföld

PM a hármas metróról: felelőtlen a kormány

Szabó Rebeka szerint már meg se lepődnek azon, hogy a kormány tagjai a luxusvillákból, nagy és kényelmes autókból nem érzik az emberek problémáit.

A Párbeszéd Magyarországért társelnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján felelőtlen lépésnek nevezte, hogy a 3-as metró felújítását levették az európai uniós projektek listájáról. Felháborítónak tartják, hogy a biztonsági kockázatokkal sem foglalkoznak és kísérleti nyúlként használják a metrón utazókat – hangzott el.

A képviselő szerint a 3-as metrón súlyos műszaki problémák vannak, bármikor tűz üthet ki, életveszélyes helyzetek adódhatnak. Azt követelik, hogy nyilatkozzon a kormány, milyen forrásból akarják felújítani a 3-as metrót, hiszen csak a szerelvények 60 milliárdba, a pályafelújítás pedig 100 milliárd forintba kerülne. Nem valószínű, hogy erre hitelt tud felvenni a főváros – jegyezte meg Szabó Rebeka.

A BKV csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy a síncserével már megkezdődött a felújítás, a járműpark korszerűsítéssel egybekötött felújítására pedig kiírták a közbeszerzési eljárást.

Olvasói sztorik