Belföld

Kormányszóvivő: nem lesz káosz az M0-s miatt

bovitett-M0-s(960x640)(1).jpg (m0-s, )
bovitett-M0-s(960x640)(1).jpg (m0-s, )

A kormányszóvivő szerint nem kell tartani attól, hogy a forgalom a belvárosi utakra terelődik.

Kapcsolódó cikkek

A kormányszóvivő szerint a megyei útdíjmatricák bevezetése jelentős könnyebbséget jelent a forgalomban részt vevőknek, az M0-s autóút egy részére kiterjesztett térítési kötelezettség miatt pedig nem nő a budapesti belvárosi forgalom. Kovács Zoltán a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón kérdésre elmondta, hogy az útdíjrendszer átalakítását az uniós és a hazai forrásokból épült útrendszerek egymáshoz való viszonyának rendezése kívánja meg.

Tömegközlekedésre szoktatás

Jelezte: a tervezet szerint a megyei matricák lehetővé teszik, hogy akiknek korábban éves matricát kellett fizetniük, ahhoz, hogy egyik megyéből a másikba menjenek vagy megyén belül közlekedjenek a felsőrendű utakon, azok olcsóbban tehessék meg a jövőben ugyanezt. Ez vonatkozik majd azokra is, akik az elkerülő gyűrűt választják – tette hozzá. (A megyei éves matrica 5000 forintba kerül majd.)

A kormányszóvivő szerint mindez összefüggésben van a vasúti közlekedés és a budapesti közösségi közlekedés fejlesztésével is, a kormány kiemelt célja ezekre szoktatni az embereket. Kiemelte: a közösségi közlekedés nyújtotta lehetőségek és az összeg nagysága miatt nincs olyan aggályuk, hogy a forgalom a belvárosi utakra terelődik. Kitért arra is: egyelőre munkatervezet van az útdíjfizetés kiterjesztéséről, a várható bevételekkel összefüggésben pedig még tart a kalkuláció. Bízik benne, hogy az ellenzék, illetve a kormányzat lépései ellen hangolók rá fognak jönni ezek értelmére – jelentette ki.

PM: lyukakat tömnek az újabb sarccal

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint “közönséges útonállás”, hogy az M0-s körgyűrű és az autópályák budapesti bevezető szakaszai fizetőssé válnak, ezért az ellenzéki párt a javaslat azonnali visszavonását követeli.

Szabó Rebeka, a PM elnökségi tagja csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján úgy értékelte, hogy azért kell ezt az újabb “sarcot” bevezetni, mert a kormány képtelen egy normális költségvetést összerakni, és a jövő évi büdzsén tátongó lyukakat próbálja meg betömni. Azt javasolta, hogy a kormány fogja vissza inkább az értelmetlen presztízsberuházásokat. Példaként Orbán Viktor miniszterelnök Várba költözését említette.

Szabó Rebeka szerint ha fizetős lesz az M0-s és az autópályák bevezető szakasza, akkor az agglomerációs településen élőknek sokkal nagyobb forgalomtól kell szenvedniük. Hatalmas dugók lesznek, nagyon megnő a zaj- és a légszennyezés – közölte, és megjegyezte: a légszennyezés miatt Magyarország egyébként is uniós kötelezettségszegési eljárás alatt áll. Véleménye szerint amellett, hogy az Orbán-kormány az emberek egészségével játszik, az idegeikkel is, mert “teljes képtelenség lesz például a külső kerületekből vagy az agglomerációs településekről bejutni Budapestre dolgozni”.

DK: El a kezekkel az M0-stól!

A Demokratikus Koalíció (DK) azt üzeni a kormánynak, el a kezekkel az M0-s autóúttól és a bevezető vonalaktól, azok fizetőssé tételével ugyanis a körgyűrű éppen a legfőbb funkcióját veszítené el – mondta Oláh Lajos, a párt országgyűlési képviselője csütörtöki, fővárosi sajtótájékoztatóján. A politikus szerint komoly bajban lehet a költségvetés, hiszen előzetes egyeztetés és számítások nélkül döntött úgy a kormány, hogy az M0 egy jelentős része fizetős lesz.

Az útdíj kiterjesztése pénzbe kerül az embereknek és a vállalkozásoknak, versenyhátrányt jelent az M0-son keresztül elérhető vállalkozásoknak, továbbá a fővárosi közlekedésnek sem “segít” – sorolta, hozzátéve: a közlekedésszervezési problémák mellett a forgalommal járó szmog is károkat fog okozni.

Oláh Lajos szerint a kezdeményezést összefogással, civil kezdeményezésekkel, polgári engedetlenséggel és a pártok erőteljes fellépésével meg kell akadályozni. Az ellenzéki képviselő arra felvetésre, hogy az útdíj bevezetésére a kormány szerint azért van szükség, mert uniós elvárás, hogy bevételt termeljen az út, úgy reagált: nem biztos benne, hogy a kormány “nem csúsztat ezzel kapcsolatban”, de ha valóban szerződés kötelezi őket erre, akkor üljenek le tárgyalni. Néhány másik európai nagyváros el tudta intézni, hogy ne kelljen a körgyűrűnél útdíjat fizetni – jegyezte meg.

Az MLP Tarlóst hívja segítségül

Bodnár Zoltán, a Magyar Liberális Párt gazdaságpolitikai főtanácsadója szerint az M0-s autóútnak és az autópályák budapesti bevezető szakaszainak fizetőssé tételével a kormány közlekedési káoszba fogja dönteni Budapestet. A Nemzeti Autópálya Rt. korábbi elnök-vezérigazgatója csütörtökön az MTI-nek azt mondta: a kormány egy súlyos és banális hibát követett el a jövő évi költségvetés tervezése során, ugyanis “minimális módosítással útdíjbevételként beállították azt a bruttó összeget, ami idénre várható”, és ennek az a következménye, hogy az útdíj áfatartalma kétszer jelent meg a költségvetésben. Ez kényszeríti őket arra, hogy 39 milliárd forintot elővarázsoljanak valahonnan – mondta Bodnár Zoltán, megjegyezve: ahelyett viszont, hogy a kiadási oldalon a “felesleges presztízsberuházásokból vennének el”, például a miniszterelnök Budai Várba költöztetésére szánt ötmilliárdos összeget, kitalálták az M0-s és a bevezető pályaszakaszok díjkötelessé tételét.

A liberális politikus szerint ennek az lesz a következménye, hogy az autópályaszakaszok melletti városi közutakat fogják használni az emberek. A budapestiek érdekében Tarlós István főpolgármesternek fel kellene szólalnia ez ellen – mondta. Hozzátette, hogy a Budapest környéki települések számára is negatív következményei lesznek az intézkedésnek, például ha a budaörsi bevásárlóközpontokba nem az autópályán mennek ki az emberek, akkor Budaörs főutcáján dübörög majd végig a forgalom.

Bodnár Zoltán kiemelte: ez egy közlekedésszervezési szempontból teljesen átgondolatlan ötlet, kizárólag költségvetési megfontolások vezették a kormányt. A liberális politikus kitért arra is, hogy a miniszter részletesebb és pontosabb magyarázattal tartozik, hogy milyen összefüggés van az egyes pályaszakaszok díjmentessége, díjkötelessége, valamint az uniós finanszírozás között.

Fizetős M0-s

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdán közölte, megszűnik januártól az M0-s általános díjmentessége: újfajta, megyei matricákat vezetnek be, amelyek egy évre ötezer forintba kerülnek majd. A körgyűrű M5-ös autópálya és M4-es autóút (4-es út), valamint M3-as autópálya és 11-es út közötti szakaszai, és a gyorsforgalmi úthálózat M0-s autópályán belüli részei (például M1-es és M7-es bevezető a Budapest táblától) januártól csak matricával használhatók.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik