Belföld

A Jobbik a koronamásolatokat is megvédené

A Szent Korona védelmének szerintük nem csak a vitrinben őrzött állami jelképre kellene kiterjednie, ezért törvényt módosítanának.

Sneider Tamás, az Országgyűlés jobbikos alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette: végleg megálljt kell parancsolni a Szent Korona mása gyalázásának, ami az utóbbi időben megsokszorozódott.

A törvény jelenleg egyévi elzárással büntetheti azt, aki a Szent Koronát, a címert, a zászlót meggyalázza. Értékelése szerint a törvényalkotó célja ugyanakkor nem az volt, hogy a korona nagyobb védelmet kapjon, hiszen az egész parlamenti őrség védi, erős búra alatt van, tehát nehéz lenne elrabolni és meggyalázni.

Az ellenzéki politikus azt hangoztatta: a korona képi mását, hasonló ábrázolását is védeni kell. Sneider Tamás több példát hozott arra, milyen esetekben tettek feljelentést, egyúttal elítélte, hogy üzletszerűen árusítani fognak olyan pólókat, amelyek szerintük a nemzeti szimbólumot gyalázzák.

Legutóbb az okozott közfelháborodást, amikor Varga Viktor a Kasza! show felvételén a Szent Korona másolatában jelent meg, amit azzal tetőzött, hogy az interjú közben letolta a nadrágját. Azóta komoly gyűlölethullám indult el. Az énekes azóta belátta, hogy hibázott és még egy bocsánatkérő videót is készített, majd a Mokka stúdiójában is tisztázta a helyzetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik