Belföld

A 4K! elnöke átment a drogteszten

Istvánffy András tavaly decemberben szívott el egy marihuánás cigarettát nyilvánosan a NAV székháza előtt. A rendőrök előállították, vizeletmintát vettek tőle. Az eredményre több mint fél évet kellett várni, és végül negatív lett.

“A szakvélemény alapján Istvánffy András vizeletéből kábítószernek minősülő anyag jelenléte nem volt kimutatható” – ezt a szöveget olvashatta a 4K! elnöke abban a rendőrségi levében, amit augusztusban – tehát majdnem nyolc hónappal a vizeletminta vétele után – kapott. Ez alapján nem követett el bűncselekményt, és megszüntették vele szemben az eljárást.

Az eset Kocsis Máténak a napokban felvetett drogtesztes ötlete után vált ismét aktuálissá. Istvánffy szakértőket kérdezett arról, miért lett negatív a tesztje a spangli elszívása után. Valószínűleg azért, mert túl gyorsan vettek tőle vizeletmintát. A 4K! elnöke ezek után megállapítja, a rendőrség úgy üldözi a marihuánafogyasztókat, hogy nincsenek meg hozzá az ismertetei.

“Nyugodtan abba lehet hagyni ezt az egész üldözéses játékot, ha már rendesen nem tudják játszani. Nem jó ez a rendőrségnek, ami foglalkozhatna hasznosabb dolgokkal is, nem jó a fogyasztóknak, akik többségükben rendes hétköznapi emberek, és nem jó az államnak sem, ami adóbevételektől esik el, miközben fölösleges dolgokra önti ki a pénzt” – írja Istvánffy lapunknak küldött közleményében. A 4K! elnöke egyébként éppen azért a NAV székháza előtt szívta el a füves cigit, mert pártja szerint jelentős adóbevételre tenne szert az állam a marihuána legalizálásából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik