Belföld

Hetekig kell várni még egy táblafilcre is az iskolákban

Az iskolák nem rendelkezhetek semmilyen pénzről, mindenért a tankerülethez kell fordulni.

Többnyire megoldott az iskolák napi működése, de fejlesztésekre, könyvjutalmakra, egyéb kiadásokra már nem jut pénz – mondták iskolaigazgatók az Origónak. Az intézmények számára nincs meghatározva egy ilyen célokra felhasználható keretösszeg, bármire szükségük van, azt jelezniük kell a tankerületeknek, azok pedig vagy meg tudják venni, vagy nem.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ mit sem tud arról, hogy működési nehézséget okozna, hogy nem tudnak saját maguk gazdálkodni az iskolák. Ehhez képest az egyik igazgató elmondta a portálnak, hogy az elmúlt két évben elmaradtak a fejlesztések, nem tudták például lecserélni az elavult számítógépeket. A tanárok többségének saját laptopjukat kell bevinniük az órára. Ebben a helyzetben fontos szerep jut az iskolák alapítványainak – ahhoz, hogy a sportban vagy tanulásban jó eredményt elérő diákoknak ajándékot tudjanak adni, ezekhez a szervezetekhez kell fordulniuk.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondta, lehet, hogy a KLIK-nek nem, de a szakszervezetnek panaszkodnak az iskolaigazgatók. Egy táblafilcért vagy nyomtatópatronért is levelet kell írni a tankerületnek, ahonnan 2-3 hét múlva kapnak választ, hogy megérkezik-e a kért eszköz vagy sem.

Mendrey szerint a KLIK előtt az igazgatók nem merik vállalni a problémákat, mert egzisztenciális félelemben vannak. Mindenki úgy tesz, mintha rendben lenne minden, pedig semmi sincs rendben – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik