Belföld

Goodfriendnél “nyomozott” az M1 Híradója

Elkallódhattak a beutazási tilalommal kapcsolatos magyar ügyészségi megkeresések - közölte az M1 Híradója.

A Híradó azzal összefüggésben kereste meg az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ügyvivőjét, valamint az ország igazságügyi minisztériumát, hogy Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője még november végén azt közölte, hogy az amerikai fél nem rendelkezik az október 27-én nekik megküldött levelekkel. Az ügyészség ezután ismét megküldte a levelet Eric Holder igazságügyi miniszternek és André Goodfriend ügyvivőnek. 

A Híradó André Goodfriendtől egyebek mellett azt kérdezte: meg tudja-e erősíteni, hogy az október 27-én átadott ügyészségi levél elkallódott. Arra is választ vártak, az ügyvivő továbbította-e akár az első, akár a második levelet az amerikai igazságügyi miniszternek, és arra is, hogy ha továbbította, mikor, kapott-e választ, ha pedig nem továbbította, akkor annak mi az oka. 

A hírműsornak a nagykövetség egyik munkatársa küldött választ, azt közölve: minden kommunikációt, amelyet a Legfőbb Ügyészséggel folytatnak, a megfelelő hivatalos csatornákon kezelnek, a jogi és rendvédelmi ügyek területén történő együttműködésük jól kialakított folyamatainak megfelelően. A Híradó megkereste az Amerikai Egyesült Államok igazságügyi minisztériumát is, hogy a tárca megkapta-e a levelet a budapesti ügyvivőtől, de választ az adásig nem kapott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik