Belföld

A balatoni horgászjegy-árak nem emelkednek, de új szabályok jönnek

A balatoni horgászjegy-árak nem emelkednek a következő idényre, a horgászrend viszont némileg módosul

Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta: népszerűbb lett a Balaton a horgászok körében azóta, hogy egy évvel ezelőtt teljesen leállították a halászatot, a társaság horgászjegy-eladásból származó bevétele 30 millió forinttal nőtt a korábbi évhez képest. A halgazdálkodás költségeinek 80-85 százalékát az engedélyeket vásárló horgászok fedezik, ezért is fontos, hogy az ő érdekeiket szolgálja a balatoni halállomány – hangsúlyozta Szári Zsolt.

A vezérigazgató bejelentette: jövőre némileg módosul a balatoni horgászrend. A nemes halak, vagyis a méretkorlátozással védett halfajok esetében bevezetik a száz darabos fogási kvótát. A horgásznaplók tanúsága szerint ez a pecások csekély hányadát érinti.

Egy másik változtatással a gyerekeknek kívánnak kedvezni. A gyerekjeggyel horgászók már nemcsak úszós-készséggel, hanem bármilyen más – akár fenekezős vagy pergetős – módszerrel is pecázhatnak, és kifogásukkor megtarthatnak méretkorlátozással védett halakat is.

A jövőben nagyobb teret biztosítanak a modern, vagyis a bojlis pontyhorgászatnak, vitorlásról horgászni pedig csak általános területi engedély birtokában lehet, vagyis megszűnik a part közeli kedvezmény.

Fotó: Neményi Márton

A társaság terveiben szerepel a halutánpótlás minőségi és mennyiségi átalakítása is több őshonos halfaj, köztük ragadozó halak telepítésével. Ennek jegyében az idén először már telepítettek egy tonnányi harcsát, amire a 2010-es harcsapusztulás miatt volt szükség.

Gond van a busákkal

A becslések szerint mintegy 3 ezer tonnányi, az őshonos halfajokat kiszorító busa él még a Balatonban, amelynek szelektív halászata is megszűnt. Szári Zsolt beszámolója szerint pontos felmérést fognak készíteni a tó busaállományáról.

A feltételezések szerint ez a betelepített halfaj nem tud szaporodni a tóban, így a felbukkanó fiatal egyedek a befolyókon keresztül kerülhettek halastavakból a Balatonba. A probléma megoldásáért hamarosan jogszabályi szinten fogják tiltani a vízgyűjtő terülten a busa és amur ivadékok nevelését – mondta a vezérigazgató. Hozzátette, ettől azt remélik, hogy a Balatonban nem kívánatos halfaj a jövőben halászat nélkül is fokozatosan eltűnik a tóból.

A balatoni halgazdálkodási társaságnak jelenleg mindössze 40 hektárnyi tógazdaság van a tulajdonában, és tízszer ekkora területen gazdálkodik, haszonkölcsönbe véve állami halastavakat. A vezérigazgató tájékoztatása szerint a kormányzat képviselőivel előrehaladott tárgyalásokat folytatnak arról, hogy a társaság tartós vagyonkezelésbe kaphasson több, a Balaton vízgyűjtőterületén lévő tavat, ezzel biztosítva a lakosság és a vendéglátók hallal való ellátását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik