Belföld

A Jobbik is kikéri magának a neofasisztázást

A Jobbik határozottan visszautasítja John McCain nyomásgyakorlási kísérletét, és felszólítja az Egyesült Államokat, ne avatkozzon a magyar belpolitikai életbe.

Gyöngyösi Márton, a párt frakcióvezető-helyettese szerint az amerikai szenátor elszólta magát, szavait valójában nem a magyar demokráciáért érzett aggodalma vezette. Ezt azzal magyarázta, hogy John McCain az új amerikai nagykövet kinevezésének vitáján úgy fogalmazott: “Arról szavazunk, hogy egy teljesen képzetlen embert nagykövetként küldjünk-e egy olyan országba, amely nagyon fontos a mi (vagyis az Egyesült Államok) nemzetbiztonsági érdekei számára.”

Gyöngyösi Márton értékelése szerint ez jól bemutatja az Amerikai Egyesült Államok törvényhozásában uralkodó nézetet, miszerint “Magyarország nem egy önálló külpolitikával rendelkező szuverén ország, hanem csupán az amerikai nemzetbiztonság, az az amerikai érdekszféra része, amelyet folyamatosan függő helyzetben kell tartani”.

Az Oroszország és az Egyesült Államok közötti feszült helyzetre utalva aggodalmát fogalmazta meg egy esetleges magyar részvétellel – például a magyar légierő Baltikumban történő bevetésével – kapcsolatban.

A jobbikos politikus kiemelte: Magyarországnak ki kell maradnia a két nagyhatalom összecsapásából, a békét és a semlegességet választva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik