Belföld

Iskolában „vadászott” a Hír TV a tüntetésen felszólaló tanárnőre

Csalásvádat emleget a kormányellenes megmozdulások résztvevőire vadászó kormánypárti csatorna, Nagy Emília viszont tagadja, hogy valaha is vádat emeltek volna ellene.

A Hívatlanul Hálózat Facebook-oldalán jelent meg, hogy engedély nélkül „nyomult be” a budapesti Lövey Klára Gimnázium egyik tantermébe, az órára a Hír TV riportere, hogy egy állítólagos csalásról kérdezzék Nagy Emíliát, aki oktatói szervezetek nevében szólalt fel a november 17-i „Közfelháborodás napja” rendezvényen. A leírtak szerint a csatorna stábját már az igazgatóhelyettes is megpróbálta feltartóztatni, mivel nem volt engedélyük a forgatásra.

A tanárnő a Hír TV riporterének jelezte, hogy semmiképpen nem akar a csatornának nyilatkozni annak etikátlan, az emberi méltósággal össze nem egyeztethető fellépése miatt. A Hír TV előzőleg az iskola igazgatóját is kereste, aki viszont nem volt az intézményben. Később Nagy Emíliához eljutott egy üzenet, melyben a riporter interjút kért a tanárnőtől és az iskolaigazgatótól, mert „úgy tudják”, hogy Nagy Emília ellen csalás miatt vádat emeltek. Ezzel szemben a tanárnő azt állítja, soha semmilyen ügyben nem emeltek ellene vádat.

Szikszai Péter, a Hír TV vezérigazgató-helyettese megkeresésünkre közölte: a riportert az iskola vezetői, köztük a nevelési igazgatóhelyettes engedték be a könyvtárba Nagy Emíliához, tehát engedéllyel tartózkodtak az intézményben.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint Nagy Emíliára órájának közepén előzetes tájékoztatás és engedély nélkül nyitott rá a Hír TV riportere. “Ha ténylegesen az interjúkészítés volt a cél, akkor azt miért nem az írott és íratlan szabályoknak megfelelő korrektséggel végezték?” – írták közleményükben, kitérve arra, hogy elvárják a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyors, hatékony és nyilvános eljárását.

A Hír TV az elmúlt napokban a kormányellenes tüntetések több résztvevőjét megpróbálta rossz színben feltüntetni, Várady Zsoltról például azt közölték, hogy „kábítószerrel való visszaélés miatt büntetőeljárás indult ellene”, azt viszont már nem, hogy az eset 11 éve történt és minimális mennyiségű, 0,2 gramm növényi törmeléket találtak nála. Gulyás Balázst a csatorna egy általa okozott közlekedési baleset kapcsán kereste meg, aminek egyébként vállalta a következményeit. Ezekről az esetekről az érintettek szerint csak úgy szerezhetett tudomást a Hír TV, hogy a hatóságok adták át nekik az információt, ami viszont törvénytelen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik