Belföld

Még titkosabb lehet Paks

paksi-atomeromu(430x286).jpg (paksi atomerőmű, )
paksi-atomeromu(430x286).jpg (paksi atomerőmű, )

Az LMP szerint a nyilvánosság kizárásával, teljes titokban építhetik fel az atomerőmű új blokkjait, ha a parlament elfogadja azt a kormányzati indítványt, amelyet hétfőn nyújtottak be az Országgyűlésnek.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke hétfőn újságírók előtt azt mondta, ha a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásával kapcsolatos beruházásról, valamint az ezzel kapcsolatos egyes törvények módosításáról címet viselő javaslat megvalósul, mostantól semmi nem garantálja a bővítés, az építés és a finanszírozás biztonságát. Ha ez a törvény így átmegy, akkor mostantól “gyakorlatilag egy vakrepülésben van a projekt” – jelentette ki.

Az indítvány alapján, amelyet Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter jegyez, nemzetbiztonsági érdekből meg lehet majd tagadni az atomerőművel kapcsolatos szerződések nyilvánosságra hozatalát – hívta fel a figyelmet.

Szél Bernadett szerint a jogszabályban van egy utalás arra, hogy “esetleg nem is maradna magyar tulajdonban” az erőmű, az pedig biztosan látszik, hogy a javaslat alapján az orosz hitelt más célokra is fel lehet majd használni. A társelnök felszólította a kormányt, hogy vonja vissza az előterjesztést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik