Belföld

A rendőrségi kampányvideo ellen tiltakoztak Budapesten

A nemi erőszakért a nőket hibáztató rendőrségi kampányvideo ellen tiltakoztak mintegy 1000-en a fővárosban. A résztvevők közül bárki elmondhatta a véleményét egy megafonba.

A SlutWalk (Ringyóséta) nevű megmozdulás szervezői arra reagáltak a rendezvénnyel, hogy a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kampányfilmje szerint a nők is tehetnek arról, hogy nem erőszak áldozataivá válnak. Hasonló véleményen van egyébként a Vas megyei rendőrség is. A rendőrség ostoba és bornírt kampánya ellen a Facebookon szerveződött tiltakozás A NEM az NEM elnevezéssel. A mintegy 1000 résztvevő a Deák térről indulva a Bajcsy-Zsilinszky úton át a Kossuth térre vonult, ahol civilek mondtak beszédet. A demonstrálók aztán a Belügyminisztérium elé mentek. A tiltakozók között volt Szél Bernadett, az LMP társelnöke.

A helyszínen tartózkodó tudósítónk szerint viszonylag kevesen jöttek jelmezben a tüntetésre. A szervezők ugyanis – a rendőrségi filmre utalva – azt kérték a résztvevőktől, ha van kedvük, öltözzenek kihívóan. Munkatársunk szerint azért van viszonylag kevés “jelmezes” demonstráló, mert hideg és esős az idő. Egy srác azonban csadorban van, ruhája hátára a Rendőrség feliratot írta.

A szerzők a rendezvény felhívásában ezt írták: “November 25-én világszerte megkezdõdôtt a 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen, azóta:
• A rendőrség közzé tette új videokampányát, mely szerint a szexuális erõszak okai, okozói és mozgatórugói a nők, így a női viselkedésminták megváltoztatásával győzhető le a jelenség;
• A kormány a 2015-ös költségvetésben, számos luxuskiadás dacára, nem tért ki a nők elleni erőszak áldozatainak valós védelmére, menedékházak férőhelyeinek számának növelésére;
• Az Igazságügyi Bizottság elvetette a szexuális erőszak áldozatainak védelmét és a szexista gyűlöletbeszéd tilalmát célzó médiatörvény-módosítási javaslatot;
• A válasz.tások előtt látványosan aláírt Isztambuli Egyezmény ratifikálására sem látható semmilyen törekvés.

Mindenkinek joga van ott tartózkodni, ahol akar, és úgy öltözködni, ahogy akar, mindenkinek joga van az emberi méltósághoz, a testi épséghez és a szexuális önrendelkezéshez, ellenben senkinek nincs joga másokat zaklatni és megerőszakolni!”

Egyben követelik, hogy a rendőrség vonja vissza az áldozathibáztató anyagokat, és üldözze az elkövetőket.

A Belügyminisztérium szerint a rendőrség csupán vitaindítónak szánta a kampányfilmet. A pécsi rendőrség pedig nem akarja visszavonni a botrányt okozó videót.

Olvasói sztorik