Belföld

VÉSZ-jelzés: ebbe bukhat bele Orbán

Hamis az a magyarázat, hogy a Fidesz óriási népszerűségvesztését a kitiltási botrány és az internetadó okozta - tudatta a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége.

A jelenlegi mélyrepülés oka, hogy a kormány a devizaalapú hiteleket mégis piaci árfolyamon akarja forintosítani – tudatta a szövetség, emlékeztetve rá, hogy korábban ezt valamennyi kormánypárti politikus kizártnak nevezte, mondván, a piaci forintosítás tönkretenné a családokat. A kormány mégis meglépte ezt, noha a bankok “nem teljesítették a kockázatokkal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségüket, ezért nem is áll fenn az adósokat terhelő egyoldalú kockázatviselési kényszer”.

A kabinet döntése “mindenkit fejbevágott”. Az időskorúak emiatt, és nem a korlátlan internetezés féltése miatt fordultak el a kormánypárttól. A VÉSZ szerint ez az, “amibe a FIDESZ bele fog bukni, de nem négy év múlva, ha a sötét, de reálisnak látszó elemzések valósnak bizonyulnak”.

A szövetség szerint kétharmados többséggel nem lehet arra hivatkozni, hogy a bíróság mit engedett meg. “Minden törvényt megváltoztathatnak. A forinthiteleseknek is elégtételt adhatnak. Az, ami a mélyben és csendben zajlik, vészjóslóbb, mint a netadó miatti zajos tüntetés. Még van idő a forintosítási törvény megváltoztatására. De sok idő nincs” – figyelmeztetett a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik