Belföld

Együtt: a veszprémieknek kell megtalálniuk a jelöltjüket

Az ellenzéki párt szerint országos jelentőségű az időközi választás, de a helyiknek kell megtalálni a megfelelő induló személyét.

Az Együtt – A Korszakváltók Pártja szerint a jövő februári veszprémi időközi országgyűlési választás a kétharmad befolyásolása miatt országos jelentőségű, a legalkalmasabb jelöltet viszont a helyieknek kell megtalálniuk.

Szigetvári Viktor, az ellenzéki párt társelnöke szombaton Budapesten, az Együtt országos politikai tanácsának ülése közben tartott sajtótájékoztatón pártja nevében gratulált az MSZP-nek az újpesti időközi választás megnyeréséért. Emlékeztetett arra, hogy a korábbi ellenzéki választási megállapodást betartva nem vettek részt az újpesti időközi parlamenti választáson.

Az Együtt társelnöke elmondta, pártja a következő héten alakítja ki végleges álláspontját a veszprémi voksolásról, mindazonáltal megjegyezte: örömmel fogadta Kész Zoltánnak, a Polgári Platform civil szervezet vezetőjének a jelentkezését, aki egy “tisztességes helyi jelölt”.

Szigetvári Viktor kifejtette, az országos politikai tanács a párt választmányaként működő testület, amely rendszeresen, másfél, kéthavonta ülésezik. A tanács szombati ülésének napirendjén egy vitaanyag szerepel, amely az Együtt 2018-ig tartó politikai stratégiáját kívánja meghatározni, így például azt, mit tudnak tenni a kormánnyal szemben formálódó egyre erősebb elégedetlenség ügyében, valamint a magánnyugdíj-pénztári vagyonok védelméért – mondta a párt társelnöke.

Politikusellenes rasszizmus

Szigetvári Viktor kérdésekre válaszolva közölte, az Együtt politikusai kedden “civil felindultságukban” szerveztek tüntetést a magánnyugdíj-pénztári vagyon államosítása ellen. Hangsúlyozta, az Együtt büszkén vállalja, hogy politikusai részt vettek a keddi demonstráció szervezésében, ugyanakkor az nem igaz, hogy rátelepedtek volna a tüntetésre.

“Nem a politika telepedett rá erre az ügyre, hanem a politikusok és a civilek is elmondják a véleményüket” – fogalmazott, megjegyezve: örül annak, ha végre erősödik az a magyar civil társadalom, amely a politikával szemben megrendelésekkel lép fel. “Ha pedig közülük néhányan politikusok lesznek, én annak is örülni fogok” – jegyezte meg.

Kitért arra is, hogy politikusként nem fogalmaz meg kritikát demonstrációt szervező civilekkel szemben, ugyanakkor elutasítja a “politikusellenes rasszizmust”, mivel szerinte nem lehet kollektív bűnösséget kikiáltani a valójában megkülönböztethető felelősségű politikusok között.     

Az Együtt társelnökét kérdezték a Simon-ügyről is, amelyről azt mondta, minden olyan kezdeményezést támogatnak, amely tisztázni kívánja a kialakult helyzetet.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik