Belföld

A kormány harca a porleves ellen

Kihirdették az Országos KözÉtkeztetési Szakácsverseny (OKÉS) győzteseit.

Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a díjátadón az MTI-nek elmondta: naponta 1,5-2 millió ember étkezik a közétkeztetésben, ezért sem mindegy, mi kerül az asztalra. Közölte, hamarosan egyeztetés kezdődik a minőségvezérelt közétkeztetési rendszerről. A verseny igazolta, hogy nagyüzemi körülmények között, átlagos költségekkel is lehet biztonságos és finom ebédet készíteni a hazai, szezonális alapanyagokból. Az idei megmérettetésre érkezett recepteket kiadvány formájában elérhetővé teszik az érdeklődőknek – tette hozzá.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára szerint a közétkeztetésben az egészséges és ízletes ételek kiemelkedő fontosságúak, kisgyermekkortól fokozatosan kell elkezdeni az újdonságok megismertetését. Felvették a harcot a porból készült levesekkel és krumplipürével szemben – tette hozzá. Kiemelte: a versenyben a menüket előre meghatározott keretösszegből kellett elkészíteni, ami azt mutatja, hogy alacsony költségből előállított étel is lehet ízletes.

Az ország több pontjáról 20 csapat jutott a döntőbe. A menüket idén először a szakmai zsűri mellett társadalmi zsűri is értékelte, melynek tagjai többek között Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár voltak. A napi háromfogásos menü kategóriában a felhasznált alapanyagok beszerzési értéke nem haladhatta meg a 420, a rendezvény háromfogásos menü kategóriában pedig az 520 forintot. Előre meghatározott alapanyagkosarakból kellett idényjellegű zöldségeket, gyümölcsöket, és húsféléket felhasználni. Az OKÉS döntőjében a rendezvénymenü kategóriában Kehidakustány csapata, a napi menü kategóriában pedig a Sodexo Magyarország Kft. csapata lett a legjobb.  A rendezvényen a Nébih új, mozgó élelmiszer-érzékszervi vizsgáló állomását is bemutatták. A laborállomás Európában egyedülálló módon lehetővé teszi az érzékszervi vizsgálatot közvetlenül az ellenőrzött konyhán – ismertette Zsigó Róbert.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik