Belföld

Űrhajós lesz Szijjártó tanácsadója

Farkas Bertalan a magyar gazdasági érdekek külföldi érvényesítéséért fog ténykedni.

Miniszteri tanácsadónak kérte fel Farkas Bertalan magyar űrhajóst és vadászpilótát Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter – tudósít az MTI. A külügy közleménye szerint a nyugalmazott dandártábornok széles körű hazai és nemzetközi kapcsolatrendszerrel bír, népszerűségével erősítheti az ország pozitív megítélését.

Tudásának köszönhetően a magyar gazdasági érdekek külföldi érvényesítéséért, hazánk nemzetközi politikai és gazdasági helyzetének erősítéséért fog fellépni – fűzték hozzá. Megbízatása 2015. június 30-ig szól.

Farkas Bertalan az első magyar űrhajós. 1980-ban a Szojuz-36 űrhajó fedélzetén, az Interkozmosz program keretében eljutott a Szaljut-6 űrállomásra, az űrben magyar kutatóintézetek által összeállított kísérleteket végezhetett. A Szovjetunió vezette együttműködés lehetővé tette, hogy a tagországok is eljuttassák egy-egy képviselőjüket az űrbe. Magyarországról Farkast és Magyari Bélát választották ki 1977-ben, felkészítésük 1978-tól 1980-ig zajlott a Moszkva melletti Gagarin Űrhajóskiképző Központban. A két jelölt közül a magyar szervezők választása végül Farkas Bertalanra esett, Magyari pedig végig készen állt helyettesítésére. Farkas visszatérése után a Magyarország Hőse és a Szovjetunió Hőse kitüntetést is megkapta.

1996 és 1997 között légügyi attasé volt az Amerikai Egyesült Államokban, majd az üzleti életben folytatta pályafutását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik