Belföld

SMS-t kapunk, ha megkapják a vérünket

A betegnek egy matricával jelzik, hogy valakitől vért kapott, míg a donor egy szöveges üzenetet kap, ha felhasználták az adományát.

A vérkészítményhez jutók zárójelentésén olyan matrica lesz ezentúl, amelyen az áll: Szeretettel: az Ön véradója. Az önkéntesek egy SMS-t kapnak azon a napon, amikor az általuk adott vért felhasználják a gyógyításban, megköszönve ezzel az önzetlenségüket – mondta el Jákó Kinga, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója a Magyar Vöröskereszt és az OVSZ véradók napi központi ünnepségén.

Közel 50 ezren adtak vért

Magyarországon az idén 49 ezer új véradót sikerült megnyerni a mozgalom számára, bár egyre több jelentkezőt el kell küldeniük a szervezőknek, mert az ajánlkozó mentális problémákkal küzd, vérszegény, vagy nem éri el az 50 kilogrammot.

Az ünnepségen Zombor Gábor, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberi vér az az anyag, amelyet még nem sikerült mesterséges termékkel pótolni, vagyis még sok-sok évig szükség lesz a véradókra, a véradásra, a gyógyítás egyik legfontosabb feltételére, az emberi vérre és az abból készült vérkészítményekre.

Más juttatáson is gondolkodnak

A társadalom az önkéntes véradókat tartja a legmegbecsültebb embereknek, de azt még nem sikerült elérni, hogy ezen az erkölcsi megbecsülésen kívül az állam más juttatást is nyújtson, bár vannak elképzelések ennek a megvalósítására.

A véradók napja alkalmából szervezett országos ünnepség keretében véradásszervezésben tevékenykedők, a véradóbarát munkahelyek és a véradómozgalom támogatói, illetve a sokszoros véradók, csaknem hatvanan részesültek elismerésben. Utóbbiak közül a legönzetlenebbnek a Csongrád megyei Nagy József bizonyult, aki már 173-szor adott vért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik