Beadta a felmondását a Miniszterelnökség több munkatársa, miután bevezették a 10 órás munkaidőt. Több, családos kolléga egyszerűen nem tudta vállalni, hogy reggeltől estig az irodában legyen. Lázár János szerint a Miniszterelnökségen dolgozni nem munka – hanem szolgálat. De a munkajogász szerint ez nem ilyen egyszerű. Török Réka riportja.
- 11:06 Kevesebb luxusautó fogy a NER bukása óta? – Lamborghiniben faggattuk a piac magyar királyát
- 11:03 „Úgy kell ápolnod az ágyút, mint a kisgyerekedet” – egyre távolabb űzik a drónok a tüzéreket a fronttól
- 10:52 Majomnak nevezte Viníciust, bíróság elé áll egy Sevilla-szurkoló
- 10:45 „Két nap után kiszavaznak a picsába” – mondta Vona Gábor felesége arról, hogy a politikus az Árulókban szerepel
- 10:41 Súlyos milliókat fizethet a Wizz Airnek a részeg utas, aki miatt kényszerleszállást hajtott végre egy járatuk
- 10:26 Az árrésstop azonnali kivezetését kéri a kormánytól több szakmai érdekképviselet is
- 10:23 Szexet ajánlottak a hajléktalannak, de kés és verés lett a vége: elfogatóparancsot adtak ki egy nő ellen
- 10:10 A Fradi klasszis úszója elárulta, mikor adja át a helyét a fiataloknak
- 10:04 El Niño: hónapokkal a csúcspont előtt megdőlt az eddigi rekord
- 10:00 Túl sokan fényképezték az ezeréves kárpitot, betiltották a fotózást a British Museum tárlatán
- 09:55 Török Gábor: Hamar eljött Baka András első szuverenitási tesztje
- 09:53 Túrázás közben zuhant a mélybe a világ egyik legjobb terepfutója
- 09:38 „Mindannyian meg fogtok halni!” – székkel akarta agyonverni rokonait az unoka
- 09:25 A Tisza frakciója nem támogatja Baka András legfőbb ügyészjelöltjét
- 09:02 Reagált Takács: Félnek tőlem, ezért le akarnak járatni. Klasszik komcsi trükk
- 03:27 Népirtás, álszentség és tudatlanság – forrósodik a hangulat a debreceni NL-meccsre
- 09:01 A BM megerősítette: katonák vehetik át a kiemelten fontos állami épületek védelmét
- 20:13 Török Gábor: Úgy néz ki, hogy visszatér a kormányzó párton belüli politika
- 21:47 Lázár János engedély nélkül létesített napelemparkot a 13 millióra büntetett birtokán
- 20:41 Közzétették a Miniszterelnökség szerződéseit: összesen hármat kötöttek, ebből az egyik egy bérelt lakás Bódis Krisztának
- 08:16 Telex: a magyar adófizetők dobták össze az atlétikai Világdöntő rekorddíjazását
- 09:02 Reagált Takács: Félnek tőlem, ezért le akarnak járatni. Klasszik komcsi trükk
- 08:14 Magyar Péter: Takács Péter e-mailje megmutatja, hogyan viszonyult a Fidesz az egészségügyhöz
- 08:01 Vádat emeltek egy büntetett előéletű férfival szemben, aki az iskolába berontva fenyegette meg a fia tanárnőjét
- 09:25 A Tisza frakciója nem támogatja Baka András legfőbb ügyészjelöltjét
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
