Belföld

Mégsem jön még a szociális temetés

A költségvetési törvényjavaslatban elrejtve 2015 januárja helyett évvel későbbre eltolva található a szociális temetések elindítása – írja az index.

2015. január 1-je helyett egy évvel később, csak 2016. január 1-jén legyenek az első szociális temetések, ezt szeretné a kormány a legújabb tervezet szerint. Először a parlament honlapján jelent meg múlt csütörtökön a 2015-ös központi költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslat, amelyet a nemzetgazdasági miniszter nyújtott be – derül ki az Index cikkéből.

A 194 oldalas tervezetnek egy alig féloldalas része vonatkozik a temetkezésről szóló törvényre, és ebben is csak egy sor az a rendelkezés, amely a szociális temetkezéssel kapcsolatos rendelkezések hatályba lépési időpontját módosítja 2016. január 1-jére.

Hétfőn a kormány honlapján, a Belügyminisztérium dokumentumai között jelent meg egy saláta-rendelettervezet, amelynek egyik része szintén „a szociális temetés intézménye elhalasztáshoz szükséges” módosítást tartalmaz. A Belügyminisztérium szerint a települések kapacitásproblémákat jeleztek, az önkormányzatoknak kell még egy kis felkészülési idő.

A sokat vitatott szociális temetés lényege, hogy külön erre a célra kijelölt parcellákban temethetik majd el szeretteiket azok a gyászoló szegények, akik vállalják, hogy ingyen kapott sírhely és koporsó birtokában maguk oldják meg a temetést, akár egyedül, maguk ássák ki a sírt is.

Olvasói sztorik