Belföld

Visszavonult Simicska a TV2-ből

Andy Vajna ugyanakkor már házon belül van. Az állami vállalatok és a kormány igen bőkezű lett a tévécsatornával.

A HVG.hu több forrásból is úgy tudja, hogy kikerült a milliárdos volt APEH-elnök, Simicska Lajos érdekeltségi köréből a kereskedelmi csatorna és Andy Vajna, a miniszterelnökkel jó viszonyt ápoló kormánybiztos-filmproducer került meghatározó helyzetbe. A portál emlékeztet, hogy Orbán Viktor és Simicska viszonya már a parlamenti választások után megromlott, a kormányfő kiélezte a konfliktust a Fidesz gazdasági hátországát építgető és irányítgató barátjával és szövetségesével. A miniszterelnök azt érezhette, hogy Simicska cégbirodalma túl nagy befolyással bír és nem ad teret más Fidesz-közeli vállalkozóknak.

A HVG.hu piaci forrásai szerint már végéhez közelednek a tárgyalások Vajna és a TV2 között, a producer két műsorát is a csatorna sugározhatja a jövőben. Az egyik a Miss Universe Hungary szépségverseny lehet, melyek rendezési jogát a producer felesége, Vajna Tímea vette meg.

Vajna és Simicska közt feszült a viszony, ezért a portál piaci forrásai úgy vélik, elképzelhetetlen lenne, hogy a producer formálisan is kapcsolatba kerüljön a csatornával, ha abban még mindig lenne Simicskának érdekeltsége. Noha felmerült, hogy Simicska a várható kiadások miatt engedte el a társaság kezét, alighogy kivonult, megjelentek az állami hirdetők.

A TV2-t a csatorna két vezetője, Simon Zsolt és Yvonne Dederick vásárolta meg előző tulajdonosától, a német Pro7Sat1 csoporttól. Határozottan cáfolták, hogy „másvalakinek” vették meg a csatornát, noha piaci források szerint az üzleti tárgyalásokon előkerült, hogy ki tudják használni kapcsolatrendszerüket. Mindenesetre öt év alatt ki kellene fizetniük a vételárat, máskülönben a tévé visszaszáll a németekre.

A Kantar Media adatai alapján az is látszik, hogy augusztustól meredeken megnőtt az állami hirdetések aránya a TV2-n, miközben az RTL-nél csökkent, holott az utóbbi társaság csatornái növelték közönségarányukat. Október-novemberben közel kétszer annyi állami hirdetés volt a TV2-nél, mint az összes többi csatornánál együttvéve. Az állami költés viszont szinte aprópénz a piaci hirdetésekhez képest, tehát kérdéses, mekkora segítséget nyújt valójában a csatornának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik