Belföld

Pert vesztettek a kishantosiak

Első fokon vesztett a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Közhasznú Kft. a magyar állam és a Nemzeti Földalapkezelő (NFA), valamint az egyik nyertes bérlő ellen indított perben.

A perben a központ az egész pályázati eljárás érvénytelenítését kérte, mert vitatták a kishantosi földekre kiírt pályázatokat, azok bírálatát, és azt a szerződést, amelyet olyan pályázó nyert, aki szerintük nem felelt meg a pályázati feltételeknek. A bíróság a felperes keresetét valamennyi alperessel szemben elutasította. Az indoklás szerint a felperes az NFA pályázati felhívására benyújtotta pályázatait, ezért érdekeltté vált valamennyi pályázat szabályos lebonyolításában és elbírálásában, így abban, hogy más pályázókkal azonos eséllyel és feltételekkel indulhasson, illetve vehessen részt a pályázati eljárásban.

Csonka Ildikó bíró szerint a központ jogvédelmi igénye nem áll meg azon az alapon, hogy a szerződés érvénytelenné nyilvánítását követően új eljárás kiírására és annak számára kedvező elbírálására kerüljön sor. A bíróság ugyanis a pályáztatással összefüggésben semmilyen döntési jogkörrel nem rendelkezik. Ács Sándorné, a vidékfejlesztési központ ügyvezetője szerint színlelt pályázatatás folyik az állami földek ügyében.

Báthory Róbert járt a tárgyaláson. 

 

Olvasói sztorik