Belföld

Deutsch megszakértette a hétfői tüntetést is

A kommentelők azonnal ki is osztották a Fidesz nemzeti konzultánsát.

„Közfelháborodás napjának indult, többezer Magánfelháborodás délutánja lett, végül Műfelháborodás estéjévé vált” – írta Deutsch Tamás a Twitteren a Közfelháborodás Napja címmel megtartott hétfő esti, Parlament előtti tüntetésről, bár az SMS-nyi üzenetből nem derült ki, hogy pontosan mi nem tetszett a kormánypárt európai parlamenti képviselőjének.

A twitterezők azonban rögtön szétkapták @dajcstomi-t, a személyeskedőbb és indulatosabb megjegyzéseken túl azt is számonkérve rajta, hogy egyébként minden rendben van-e ebben az országban. „Köztársaság-pártiaknak indultatok, magánbizniszt csináltatok belőle, műfogsorral fogtok távozni” – írta Csehszlovák Kém, ripthestage pedig azt jegyezte meg, hogy az, hogy idén nem volt a Fidesznek alternatívája, nem jelenti azt, hogy négy év múlva sem lesz. Egy másik hozzászóló azt írta: szeretne végre látni egy fideszes politikust, aki nem végtelenül pökhendi és kicsinyes.

A Facebookot is megjárta Deutsch rövid bejegyzése, ott azt kérik számon a képviselőn, hogy ilyen lefitymáló hozzáállással próbál konzultálni a néppel – a politikus ugyanis az internet szabályozásáról szóló nemzeti konzultáció kidolgozására és lebonyolítására kapott megbízást pártjától. „Lehet, hogy a végén még majd dolgoznod is kell” – közölte vele az egyik kommentelő. Más szerint viszont a kormány ellen tiltakozókkal nem lehet értelmes dolgokról konzultálni, mert “csak a rongálásra, tárgyak megbecstelenítésére, halottak gyalázására telik” tőlük. A Deutsch mellett kiállók úgy vélik, az idei választásokon lett volna lehetőségük változtatni a tüntetőknek, más viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy a Fidesz kétharmada valójában csak 27 százalékos szavazati arányt jelent.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik