Belföld

Szijjártó a Die Weltben duzzogott

Úgy érezzük, hogy igazságtalanul kezel minket a nemzetközi sajtó - panaszkodott a külgazdasági és külügyminiszter. Egyben ígeretet tett arra, hogy Magyarország betartja az oroszok elleni szankciókat.

A német lapban megjelent interjút az MTI szemlézte. Szijjártó Péter arra a kérdésre, hogy igazságtalanul vádolják-e a kormányt demokráciaellenességgel, azt mondta,”alkalmanként úgy érezzük, hogy igazságtalanul kezel minket a nemzetközi sajtó”. Hozzátette, hogy minden konkrét ügyről lehet tárgyilagos vitát folytatni, körvonalazatlan előítéletekkel viszont nehéz küzdeni.

Szijjártó Magyarország demokratikus elkötelezettségéről nem hajlandó vitázni, hiszen “Magyarország nem tagadta meg a demokráciát” és elkötelezettségének megkérdőjelezése “egyszerűen elfogadhatatlan”. Arra a felvetésre, hogy szinte az a benyomás keletkezhet, hogy Orbán Viktor élvezi Brüsszel provokálását, Szijjártó Péter kijelentette, hogy a kormányzati intézkedések a magyarok helyzetének javítását szolgálják, és ha az Európai Bizottság “ezt kritikusan látja, mi azonban meg vagyunk győződve ügyünk helyességéről, akkor nem riadunk vissza a vitától”.

Orbán Viktor “meggyőződéses Európa-párti, és elemi érdekünk, hogy jó viszonyban legyünk Európával és az Egyesült Államokkal” – mondta Szijjártó Péter arra a kérdésre, hogy hova akarja kormányozni Orbán Viktor Magyarországot. Az interjút készítő újságíró itt felvetette, hogy mindezzel kapcsolatban kételyek merültek fel, különösen amikor a kormányfő nyilvánosan elmélkedett a liberális rendszer hátrányairól, a miniszter kifejtette, “mértéktelenül túlzó” Orbán Viktor beszédének az a fordítása, amelyre a Die Welt munkatársa céloz, és az eredeti magyar szövegben a kormányfő “nem kérdőjelezi meg sem a demokráciát, sem a polgári alap- és szabadságjogokat”.

Az Oroszország elleni szankciókkal kapcsolatban Szijjártó arról beszélt, hogy Magyarország betartja azokat, ugyanakkor ismét szembeszáll az Európai Bizottsággal, ha az túlságosan kritikus Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik