Belföld

A Fidesz szerint Gyurcsány mozgatja az USA-t

Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese jutott erre a következtetésre.

“Mostanra egyértelművé vált, hogy André Goodfriend is Gyurcsány Ferenc kottájából játszik. Az a fecni, amit az amerikaiak átadtak a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, tulajdonképpen az ellenzék elmúlt években zajló lejárató tevékenységét, politikai rágalmainak gyűjteményét tartalmazza. Gyurcsány Ferenc a számukra katasztrofális bukást eredményező országgyűlési választások éjszakáján bejelentette, hogy mindent megtesz Orbán Viktor és kormánya megbuktatása érdekében” – ezt áll Németh Szilárd közleményébben.

 

A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint a DK vezetője “valószínűleg külföldi segítséggel dolgozik ígéretének beváltásán, hiszen Gyurcsány Ferenc hetek óta nem vesz részt a parlamenti munkában, hetek óta nem tesz eleget képviselői kötelezettségének”.

Mi is az?

Németh minden bizonnyal arra a két oldalas dokumentumra utal, melyet a múlt héten az amerikai külképviselet egy beosztott diplomatája adott át a külügyi tárcának, s elvileg a kitiltási ügy mögött húzódó bizonyítékokat tartalmaz.

Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár még csütörtökön úgy fogalmazott: a szövegben “semmilyen érdemi információ sincs”, rajta “semmilyen pecsét, hitelesítés vagy dátum nem szerepel”, s “nincsenek benne hiteles, bizonyító erejű információk, amelyek alapján a magyar kormány meg tudná vizsgálni az állítólagos korrupciós ügyeket”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik