Belföld

Amerikát dicsérte Orbán, de a kitiltásról nem beszélt

A miniszterelnök késve érkezett az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) ünnepi ülésére, majd nem ment oda a tőle három méterre ülő amerikai ügyvivőhöz. Az ünnepség elején nem, de a végén kezet fogott vele. Beszédében az amerikai-magyar barátságot méltatta.

Az Amcham a Parlament felsőházi termében tartott ünnepi ülést abból az alkalomból, hogy 25 éves a szervezet. Az ülésen felszólaló Orbán Viktor miniszterelnök az Index tudósítása szerint azt mondta, a magyar-amerikai barátság lényege a szövetség, partnerség, tisztelet. A kormányfő dicsérte Amerikát, mert, mint mondta, “kivételesség” fenntartani egy demokráciát kétszáz évig.

A miniszterelnök köszönetet mondott azért, hogy 1700 amerikai vállalat 80 ezer magyar állampolgárnak ad megélhetést. Beszédében nem említette az utóbbi időben némileg ellentmondásossá vált magyar-amerikai viszonyban főszerepet játszó kitiltási botrányt. Mindenesetre a hallgatóság nagy tapssal jutalmazta a felszólalást.

Az ünnepség végén Orbán mégiscsak kezet fogot Goodfrienddel, ám az Index szerint elég gyorsan történt, így a fotósok nem tudták megörökíteni.

A 444.hu azt írja, a miniszterelnök az ünnepség után távozott a Parlamentből, és a Magyarország-Finnország meccsre siethetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik