Belföld

Rendbe teszik a zsidó temetőket

A kormány a jövő évtől több száz millió forintot biztosít az elhagyott zsidó temetők rendbetételére - jelentették be a kormány képviselői csütörtökön Velencén.

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára elmondta: a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetőivel közösen idén felújított zsidó temetőket tekintettek meg a Fejér megyei Rácalmáson, Kápolnásnyéken és Velencén – írja az MTI.

A kápolnásnyéki felújítás a végéhez közeledik, a rácalmási rekonstrukció befejezéséhez a kormány a korábbi ötmillió forint mellé további hárommillió forintot ad. A kormány a holokauszt 70. évfordulójára meghirdetett emlékévben számtalan jó példát látott a helyi közösségek összefogására, ezért is döntött úgy, hogy a következő évtől kiemelten kezeli a zsidó temetők karbantartását – hangsúlyozta Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.