Belföld

Külügy: komolytalanok az amerikaiak bizonyítékai

Semmilyen érdemi információ sincs abban a dokumentumban, amelyet az amerikai nagykövetség egyik munkatársa adott át a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak (KKM) - mondta Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár csütörtöki sajtótájékoztatóján az MTI szerint.

Az államtitkár az Országház előtt beszélve bemutatott egy kétoldalas dokumentumot, amelyet – mint mondta – a múlt héten az amerikai külképviselet egy beosztott diplomatája adott át a tárcának “a kitiltási ügy mögött húzódó állítólagos bizonyítékok gyanánt”. Ezen semmilyen pecsét, hitelesítés vagy dátum nem szerepel – közölte.

Magyar Levente szerint a dokumentum semmivel sem tartalmaz többet, mint amit eddig is tudtak, nincsenek benne hiteles, bizonyító erejű információk, amelyek alapján a magyar kormány meg tudná vizsgálni “az állítólagos korrupciós ügyeket”.

Az államtitkár közölte: még csütörtökön nyilvánosságra hozzák a szóban forgó dokumentumot, kiegészítő megjegyzéseikkel együtt. A dokumentum “formai komolytalanságát csak a tartalmi komolytalansága múlja felül” – jelentette ki.

Magyar Levente arra is kitért: ha felmerül annak a gyanúja, hogy valóban a minisztériumtól szivárogtatták ki, hogy az amerikai nagykövetség egyik munkatársa átadott egy dokumentumot a tárcának, akkor megteszik a szükséges lépéseket.

Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségi tagja csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a párt értesülései szerint múlt csütörtökön a KKM-ben az amerikai nagykövetség képviselői átadták azokat az információkat, amelyek alapján beutazási tilalmi listára tettek hat vezető magyar kormánytisztviselőt. Mint mondta, erről egy magyar külügyminisztériumi forrásból értesültek.

Kerék-Bárczy Szabolcs azt kérte, hogy vagy a múlt csütörtöki találkozó jegyzőkönyvét vagy az amerikaiak által átadott információkat hozzák nyilvánosságra. Azt is firtatta, a kormány indított-e vizsgálatot az amerikaiak által múlt csütörtökön átadott információk alapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik