Belföld

A kormány nem akar igazságot tenni a zsidó szervezetek közt

Nem tisztjük és nem is akarnak beleszólni a vitába – mondta a Miniszterelnökség államtitkára.

Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára szerint feltűnő, hogy a zsidó szervezetek közötti konfliktus most arról szól, hogy melyik szervezet kapja meg a holokauszt-emlékév alkalmából megítélt támogatásokat. Ebből arra lehet következtetni, hogy véget ért az emlékévvel szemben a Mazsihisz által meghirdetett bojkott – közölte az államtitkár a Magyar Hírlappal.

A lap csütörtöki számában arra is kitért, hogy a Miniszterelnökség közölte: több mint ötmilliárd forinttal támogatja a kormány a hazai zsinagógák méltó állapotának helyreállítását és megőrzését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik