Belföld

A CÖF kitiltatná André Goodfriendet az országból

A Fidesz „civiljei” szerint az amerikai ügyvivőnek feljelentési kötelezettsége van a kitiltási botrány kapcsán.

A kormány melletti békemenetek szervezője, a Civil Összefogás Fórum várhatóan ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz annak kapcsán, hogy az Amerikai Egyesült Államok budapesti ügyvivője, André Goodfriend saját bevallása szerint tudomást szerzett magyarországi korrupciós bűncselekményekről, de a nagykövetség azokról máig nem tájékoztatta a hatóságokat. Az amerikai külügy hat magyar kormányközeli tisztségviselőt tiltott ki korrupciógyanú miatt, de ezt a Fidesz-közeli Napi Gazdaság hozta nyilvánosságra, az amerikai jogszabályok értelmében az amerikai hatóságok az ügyről nem adhatnak tájékoztatást. Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője azt mondta a Magyar Nemzetnek, ha egy hivatalos személy elmulasztja a feljelentést egy vesztegetési ügyben, három évig terjedő börtönnel sújtható, de diplomaták ellen általában nem indul büntetőeljárás, hanem kitiltják az országból.

Futó Barnabás, a kitiltott NAV-elnök, Vida Ildikó ügyvédje a Magyar Nemzet csütörtöki számában azt mondta, hogy a kitiltás alapjául szolgáló amerikai elnöki proklamáció gumijogszabály. Szerinte az amerikai érdekek megsértése nem feltétlenül jelent korrupciót. Az Együtt parlamenti képviselője, Szelényi Zsuzsa korábban azt mondta, Vida Ildikó az amerikai nagykövetségen betekinthetett a kitiltást megalapozó dokumentációba, amit azután elhallgatott a nyilvánosság elől. Ezt az értesülést Futó határozottan cáfolta.

Az amerikai hatóság tájékoztatása szerint Vidának lenne lehetősége a kitiltás iránt fellebbezni, ha ismét vízumért folyamodna, de Futó erről azt mondta, „teljesen felesleges egy ilyen procedúrát megkezdeni, hiszen egy egyszerű kis vízumos ügyintézővel kellene ugyanazokat a hiábavaló köröket lefutnunk, amelyeket már Goodfriend úrral megtettünk”.

Az ügyvéd azt is elmondta, gyűjtik és értékelik az ügyben megjelent újságcikkeket, híradófelvételeket és politikai megnyilvánulásokat, ezek alapján pedig eldöntik majd, hogy Vida Ildikó kik ellen indít személyiségi jogi és rágalmazási pereket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik