Belföld

Vadkacsa, hogy Orbán svájci bankárokkal tárgyalt

Így reagált a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivőjének kérdésére.

Gréczy Zsolt arra vár választ a kormányfőtől, hogy legutóbbi svájci utazásakor tárgyalt-e két helyi bank munkatársaival. A szóvivő azt mondta, egyes információk szerint a miniszterelnök a Credit Suisse és a Pictet Bank munkatársaival találkozhatott.

A párt azt kérdezi Orbán Viktortól, hogy volt-e ilyen találkozó, és ha igen, azon miniszterelnökként vagy magánemberként vett-e részt? A DK-szóvivő úgy folytatta: ha miniszterelnökként volt jelen a találkozón, akkor az miért nem szerepelt a hivatalos programjában, ha viszont magánemberként, akkor azt várják tőle: számoljon be arról, “milyen banki ügyletei lehetnek a Magyar Köztársaság miniszterelnökének Svájcban”.

Azt kérik továbbá a kormányfőtől, ha ez a találkozó létrejött, akkor tájékoztassa az embereket arról, hogy ez a megbeszélés érinti-e a nyilvános vagyonbevallását. Továbbá arról, hogy van-e összefüggés a megbeszélés és aközött, hogy az Egyesült Államok bizonyos svájci bankokat – köztük a Credit Suisse-t – azzal vádolta meg: adócsalásban segédkeznek titkos bankszámlák révén. Lapinformációk alapján a Credit Suisse kártérítést készül fizetni az Egyesült Államoknak – fűzte hozzá.

Gréczy Zsolt – az MTI szerint – azt mondta: a DK nem vádolja Orbán Viktort, hanem kérdezi. Kérdésre válaszolva a szóvivő közölte, hogy nem a sajtóból származik az információ, de annak forrásáról ennél többet nem kívánt elárulni. Mint korábban megírtuk, a kormányfő azért utazott Svájcba, hogy meglátogassa a lányát. 

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője vasárnap délután az MTI érdeklődésére úgy reagált: “ez a híresztelés egy vadkacsa”. Egyébként a miniszterelnök álláspontja általánosságban az, hogy ha valaki valamit akar, az jöjjön Budapestre tárgyalni – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik