Belföld

Orbán egzotikus állatfajnak tartja magát

A magyar kormányfő a kitiltási ügyről, az őt ért nemzetközi bírálatokról, és az elbukott választásokról is beszélt abban a páros interjúban, amelyben a Die Welt című német konzervatív lap kérdéseire Horst Seehofer bajor miniszterelnökkel együtt felelt.

A Die Welt című német konzervatív lap online kiadásában megjelenő interjú bevezetőjében kiemelték, hogy a kormányfők nézetei között “meglepő” azonosságok vannak, és véleményük csak az euró ügyében tér el jelentősen.

Nem kell jelző a demokrácia elé

Az EU értékeivel kapcsolatban Orbán kijelentette: “számunkra az EU ugyanazt jelenti, mint a demokrácia”. Hozzátette, hogy a demokrácia “eredeti formájáról” beszél, amelyben a fogalom jelentése az, hogy “a néptől, a nép által, a népért”.

Nem híve annak, hogy jelzővel lássák el a demokrácia kifejezést, mert úgynevezett népi demokráciában született, és most is vannak jelzős szerkezetek, amelyek “gyanakvóvá” teszik, például a liberális demokrácia, amelynek ugyan rengeteg követője van Európában, de szerinte felmerül a kérdés, hogy nem vezet-e “nem-demokratikus liberalizmushoz”.

“Nekem elég a demokrácia” – szögezte le, megjegyezve, hogy ha feltétlenül kell valamit kapcsolni a kifejezéshez, akkor legyen az a német szabadságpárti (freiheitlich) fogalom.

Az európai és amerikai bírálatokat említő kérdésre Orbán Viktor megjegyezte, hogy “a tények sajnos senkit nem érdekelnek”, hiszen az alaptörvény vizsgálata révén nincs még egy olyan ország, amelyet az EU-bizottság behatóbban világított volna át a demokratikus alapértékekkel összefüggésben, mint Magyarország.

A korrupcióval kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a “zéró tolerancia” elvét követi, és “az a jó ország, ahol nincs korrupció”. Hozzátette: ilyen országot “sajnos nem ismerek”, de nem szabad feladni ezt az eszményt.

“Az Egyesült Államok bírálatát nagyon komolyan vesszük, és vizsgáljuk az összes adatot, amelyeket az esetekkel kapcsolatban rendelkezésünkre bocsátottak” – mondta Orbán Viktor.

Horst Seehofer hozzáfűzte: “az is a tényekhez tartozik”, hogy Orbán Viktort a magyarok több alkalommal demokratikus választáson legitimálták.

Orbán Viktor hozzátette: “egzotikus állatfajnak számít”, hiszen hatszor indult a miniszterelnöki tisztségért, háromszor győzött, háromszor veszített, és a jövőben is fog veszíteni és nyerni. A kormányfők legtöbbször egy elveszített választás után távoznak a politikából, ami nem helyes, mert a politika “a haza szolgálata, amit ellenzékben is folytatni kell” – fejtette ki.

Súlyos szellemi válság

Az európai válság mélységét firtató kérdésre Horst Seehofer kiemelte: az EU kihívások előtt áll, de ha a “nagy feladatokra” összpontosít, és kevésbé a bürokráciára, akkor “új korszak” kezdődhet.

Orbán Viktor szerint súlyos “szellemi” válság tapasztalható, hiszen Európa erőn felül költ szociális kiadásokra, részaránya a világgazdaságban pedig csökken, “de még mindig azt hisszük, hogy Európában van a legnagyobb dinamika”. Az “igazság beismerése” nehezen megy, holott ez a helyes gazdaságpolitika előfeltétele, és a szembenézés hiánya az egyik oka annak, hogy a kormányok sorra veszítik el a választásokat.

A radikális erők előretöréséről “radikális álláspontom van: ez a munkájukat nem jól végző politikusok hibája”, és nem a választóknak kell szemrehányást tenni – tette hozzá.

Horst Seehofer hangsúlyozta, hogy a radikalizmus ellen “a jó politika a legjobb védelem”, az új Európai Bizottságtól a stabilitás

politikájának folytatását várja, hitelből finanszírozott növekedésösztönzésről pedig szó sem lehet.

Orbán Viktor ezzel kapcsolatban kiemelte: minden tagállamnak el kell végeznie házi feladatát, és az EU-nak nem szabad kettős mércét alkalmaznia. Ezek “kényelmetlen igazságok”, de csak erre lehet “jó jövőt” építeni – tette hozzá.

Az EU valóban zseniális találmány

Az euró helyzetére vonatkozó kérdésre a magyar kormányfő azt mondta, hogy az euróövezeti csatlakozás gondolata jelenleg “kevéssé vonzó”, és az övezeten kívüli uniós országok gazdasága erősebben növekedik. Az “euró projektje elakadt”, jövője “nyitott” – jelentette ki.

Szavaira reagálva a bajor kormányfő kiemelte: az euró “megmarad”.

Az euróra épülő költségvetési, gazdasági és politikai unió gondolatával kapcsolatban Orbán Viktor kifejtette: egyelőre bizonyításra vár, hogy lehetséges teljes politikai egyetértés az euróövezetben. Kiemelte, hogy a nemzetállamok a jövőben sem veszítenek jelentőségükből.

Az interjúban mindketten Nagy-Britannia EU-tagsága mellett foglaltak állást. Orbán Viktor a bajor miniszterelnökkel egyetértve azt mondta, hogy “az EU valóban zseniális találmány”, és a britek nélkül megváltozna az EU “koncepciója és értelme”.

Az ukrán válsággal kapcsolatban Orbán hangsúlyozta, hogy Magyarország a német külpolitikát tartja irányadónak, és az EU-nak fel kell készülnie arra, hogy Ukrajna “sok pénzbe fog nekünk kerülni”. Horst Seehofer egyebek között hozzátette, hogy Ukrajna támogatása a békét és az EU gazdaságát tekintve “jól befektetett pénz”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik