Belföld

Kamerákkal figyelték a szavazókat Bakson

Több rendkívüli eset történt a megismételt választáson a településen, van, aki magával vitte a szavazólapot, de a mozgóurnáról is heves vita alakult ki.

Több rendkívüli esemény is történt a Csongrád megyei Bakson, ahol a területi választási bizottság döntése alapján meg kellett ismételni a polgármester-, a képviselő- és a megyei önkormányzati választást – tájékoztatta a választási iroda vezetője az MTI-t.

Szavazólappal távozott

Heinerné Kecskés Aranka elmondta, egy választó a szavazatszámláló bizottság tagjainak felszólítása ellenére szavazólappal a kezében távozott a szavazóhelyiségből. A történteket jegyzőkönyvben rögzítették.

Az egyik szavazatszámláló bizottság tagjai nem fogadták el az elnöki döntést, és összevitatkoztak arról, ki vigye el a választókhoz a mozgóurnát. Itt végül megegyezés született, így nem kellett fölfüggeszteni a voksolást – közölte a jegyző.

Az egyik jelölt, akinek otthona átellenben található a szavazóhelyiséggel, kamerát szerelt házára, és a délelőtt folyamán rögzítette, kik mennek el voksolni. Felszólításra a jelölt abbahagyta a felvétel készítését – tudatta a választási iroda vezetője. Hozzátette: az egyik párt aktivistái – már a szavazóhelyiségek 150 méteres körzetén kívül – film- és fényképfelvételeket készítettek a választási helyszínre tartó emberekről.

Nem kértek személyit

A történtek ellenére rendben zajlik a szavazás a községben – mondta Heinerné Kecskés Aranka.

A területi választási bizottság a kisteleki járáshoz tartozó kétezer lakosú községben azért semmisítette meg a voksolás eredményét, mert a faluban működő mindkét szavazókörben a szavazatszámláló bizottságok tagjai egyhangúan döntöttek arról, hogy az emberek személyazonosságuk igazolása nélkül is voksolhatnak, tekintettel arra, hogy a település lakosai ismerik egymást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik