Belföld

Tarlós üzent Amerikának

A főpolgármester Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén üzent az Egyesült Államoknak, Orbán Viktor pedig a romkocsmákkal és a Szigettel példálózott.

Tarlós István szerint Budapest szuverén és szabad város. “Volt már nekünk nagy kommunista barátunk, most van demokrata barátunk” – fogalmazott, kifejtve: akkor is meg akarták mondani, hogy “mit szeressünk és hogy szeressük”, s úgy tűnik ez most is így van. Mint mondta, “magunktól is el tudjuk dönteni, milyen demokráciát szeretnénk és hogyan”.

Tarlós István úgy véli, a kormánypárti képviselőkkel soha nem volt akkora egyetértés, mint most, s valamennyi képviselővel együtt kíván működni pártállástól, érzelmektől, indulatoktól és hovatartozástól függetlenül.

Orbán a civileket éltette

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a következő évek elhozzák majd a magyar fellendülés korszakát, amely magában foglalja a főváros felemelkedését is.

Arról is szólt, hogy a politika önmagában képtelen lenne megújítani Budapestet: a Sziget sikere, a romkocsmák, a virágzó startupok, az önszerveződő városséták, a tűzfalfestések, a megújuló közterek, az új éttermek, kávéházak, klubok és fesztiválok mind-mind budapesti civil, lakóközösségi vagy éppen üzleti vállalkozások. A politika legfontosabb feladata így szerinte az, hogy teret adjon az itt élő magyarok kreativitásának, hogy itt érezhessék magukat otthon, Európának ebben a városában.

 
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd 

Orbán Viktor szerint minden kérdésben az emberek mellett kell állni, velük kell megvalósítani a terveket – aminek jól bevált eszköze a nemzeti konzultáció -, “technokrata megközelítéssel, az emberek kioktatásával” ugyanis semmire sem lehet jutni. A nemzeti konzultáció rendszere szerinte azt üzeni az embereknek, hogy “halljuk a hangjukat, megfogadjuk a tanácsaikat”.

Orbán Viktor azt is fontosnak nevezte, hogy a konfliktusoktól sem szabad félni, szerinte egyébként egy demokráciában nem is lehet konfliktusmentes politikát folytatni, kivéve akkor, ha valaki nem csinál semmit. Hangsúlyozta: az elmúlt négy évben sokkal többet ért el az ország úgy, hogy vállalta a nehéz küzdelmeket, mint ha csendben maradt volna, és vakon követi azt, amit a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Unió vagy valamely nagyhatalom utasításba ad. “Szuverén országhoz méltatlan dolog lenne ez” – mondta.

„A rom szó csak a kocsma mellett mutat jól”

A Fővárosi Közgyűlés új összetételével kapcsolatban Orbán Viktor nagy lehetőségeket lát abban, hogy a fővárosnak mostantól olyan vezetői lesznek, akiket a budapestiek közvetlenül választottak meg, nem pedig pártlistákról. “Budapest vezetése (…) közelebb került a budapesti emberekhez”, márpedig a mai magyar politikai filozófia alapvetése éppen az, hogy a választott vezetők első számú feladata a közösségépítés – mondta. Hozzátette, Tarlós István személyében a szavazók olyan főpolgármestert választottak, aki mindig is tudta, milyen a város valódi arca.

A miniszterelnök szerint Budapest húsz éven át, egészen 2010-ig “vitában állt az országgal”, így gyengült, egyedül maradt. Holott Magyarország és Budapest csak akkor lehet erős, ha szövetségre lépnek egymással: négy évvel ezelőtt “megkötöttük ezt a szövetséget, mert azt valljuk, hogy sikeres nemzeti főváros nélkül nincs szabad, önálló, sikeres Magyarország” – hangoztatta.

Felidézte az elmúlt négy évben megvalósított fővárosi beruházásokat, első helyen a 4-es metró ügyének rendezését. “A rom szó csak a kocsma mellett mutat jól” – folytatta -, ezért megújult a Ludovika, a Várkert Bazár, a Zeneakadémia és az Erkel Színház. Emellett felépült a Budapest Music Center és a Groupama Aréna. Hozzátette, reményeik szerint hamarosan a Tüskecsarnokot is átadják.

A kormányfő szavait egy Cseh Tamás-dal soraival zárta: “Itt van a város, vagyunk lakói, maradunk itten, neve is van: Budapest.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik