Belföld

Tarlós megegyezett az MSZP-vel

Nem lesznek frakciók a Fővárosi Közgyűlésben, lesz helyette új bizottsági struktúra és városigazgatóság.

Az eddigi két nagy holdingból, a Budapesti Közlekedési Központból (BKK) és a Budapesti Városüzemeltetési Központból (BVK) egy lesz, a német Stadtwerke mintájára – mondta a főpolgármester a Magyar Nemzetnek. A főpolgármester megerősítette, a városigazgatóság, amelyhez az összes közszolgáltató, így a BKK is tartozni fog, gazdasági társaság lesz, igazgatósággal és felügyelőbizottsággal, a vezérigazgatói poszt várományosa pedig Bán Tamás, a BVK korábbi vezetője.

Tarlós István elmondta még, lényegében megegyeztek az MSZP-vel a közgyűlési frakciók megszüntetéséről. A főpolgármester szerint „hivatalosan korábban sem lehettek volna ilyen, a pártok érdekeit közvetítő testületek”, hiszen a közgyűlésnek „a budapestiek érdekeit kell figyelembe venniük és ezt elfogadta az ellenzék is.

Tarlós elmondta azt is, hogy felállt az új bizottsági struktúra is, s a tervezett hét döntés-előkészítő testületből ötöt fideszesek, kettőt pedig szocialisták vezethetnek.

A lapnak az MSZP-s Horváth Csaba azt mondta, hogy „nem támogatják, csupán tudomásul veszik, hogy nem lesznek frakciók”. A szocialista politikus azt mondta, hogy szóba se került a tárgyalásokon a városigazgatóság létrehozása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik